Volt egy nagy visszatérőjük

facebook megosztás

Az elmúlt héten rendezték az ökölvívók felnőtt országos bajnokságát Budapesten és a seregszemlén természetesen a Kanizsa Box Klub is képviseltette magát sportolóival.

A kanizsaiaknál akadt egy nagy visszatérő is, hiszen a dél-zalaiak színeiben lépett ismét kötelek közé az a Benkő László, aki öt esztendeje éppen a nagykanizsaiaknak hozott felnőtt országos bajnoki címet - 69 kg-ban. A roppant tehetséggel megáldott sportoló hol feltűnik, hol elveszik sportága horizontján, most ismét elhatározta, nem hagyja annyiban, amit már elkezdett, lévén van még benne bőségesen lehetőség.

- Végül két ötödik helyezést könyvelhettünk el a felnőtt országoson – összegzett a KBK vezetőedzője, Tóth László. - Az ob első napján Benkő például a 75 kg tavalyi bronzérmesén, a Madárfészek öklözőjén, Árpád Viktoron száguldott át, mint egy gyorsvonat. A másik sarokban már az első menetben feladták a mérkőzést. A második versenynapon lépett szorítóba a szintén 75 kg-os Nyári Patrik, aki a negyeddöntőben pontozással kapott a többszörös olimpikontól, Harcsa Zoltántól. Sajnos, Benkő Laci sem járt sokkal jobban, megosztott pontozással szenvedett vereséget a későbbi ezüstérmestől, Oroyovwe Isaac-tól. Azért is sajnáljuk ezt különösen, mert mi nem így láttuk, s ezzel érem sem jutott számunkra, be kellett érnünk tehát két ötödik hellyel. Az országos bajnokság arra viszont tökéletesen jó volt, hogy Benkő esetében bizonyítsa, egy hónapos kemény felkészüléssel is van keresnivalója az élmezőnyben.

Amint azt megtudtuk, nincs is megállás, Benkő László máris gőzerővel készül a jövő februári, debreceni nemzetközi Bocskai Emlékversenyre.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.