27. alkalommal rendezte meg szombaton a Batthyány-gimnázium az alapítványi bálját

Az ORFF ütőegyüttes nyitotta meg a több mint kétévtizedes hagyománnyal bíró Alapítványi Bált. A rendezvény bevételét évről évre a Batthyány-gimnázium nevelési, oktatási feltételeinek javítására fordítják.

–  Ez azt jelenti, hogy tehetséggondozásra használjuk fel, külföldi utat, vagy ha éppen az országon belül elutaznak valahová tanítványaink, segítjük, támogatjuk őket. Némi eszközfejlesztésre is használhatjuk. Ezt a kuratórium elnöksége, vezetése dönti el – fogalmazott Dénes Sándor, a Batthyány Lajos Gimnázium igazgatója.


Az est fényét a végzősök táncával emelték (Fotó: Gergely Szilárd)

A résztvevőket Balogh László is köszöntötte. Nagykanizsa polgármestere elmondta, a batthyánys életérzés örök, bizonyítja ezt az is, hogy többen már a kezdetek óta részt vesznek a bálon.

– Eddig 26 bálban szervezőként és afféle „bálapaként” voltam ott. Most először tulajdonképpen csak ünnepelni jöttem, a szervezési feladatok nem tartoztak hozzám, ha úgy tetszik, felszabadult vagyok. De természetesen a batthyánys életérzés az folyamatos – mondta Balogh László, Nagykanizsa polgármestere. A pohárköszöntőt követően az est fényét a végzősök táncával emelték.