65 millió forintot gyűjtöttek a Tesco vásárlói a szeretet.éhség. adománygyűjtésen

facebook megosztás

December 24-én lezárult a Tesco áruházakban az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. elnevezésű Országos Adventi Pénzadománygyűjtése, melyben az áruházlánc már tizedik alkalommal vett részt. A kollégák ezúttal 260 715 darab kupont értékesítettek a kasszáknál, melyek megvásárlásával a vásárlók összesen több mint 65 millió forintot adományoztak a rászoruló családok számára.

Az adventi időszak alatt jellemzően többet vásárolunk – ajándékokra és ételekre egyaránt nagyobb összeget szánunk. A szeretet.éhség. pénzadománygyűjtés remek lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit szebbé tegyük az ünnepet azoknak is, akik hátrányos életkörülményeik miatt mindezt nem engedhetik meg maguknak. A Tesco már tizedik alkalommal támogatta az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtését, melynek során az áruházlánc vevői és dolgozói november 11. és december 24. között a kasszáknál 250 forint értékű adománykuponokat vásárolhattak. Az ezek értékesítéséből befolyt 65 178 750 forintot a Tesco az Ökumenikus Segélyszervezetnek adja át, akik nehéz helyzetben levő családokat és gyermekeket támogathatnak belőle. A gyűjtés arca idén is Kovács Koko István, olimpiai és világbajnok ökölvívó, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete volt.

A segélyszervezet és az áruházlánc egy évtizedes együttműködésének eredményességét jól mutatja az adományok mértéke. A kampányhoz csatlakozó cégek közül, az ország legnagyobb adománygyűjtő csapataként a Tesco vásárlói és dolgozói évek óta 60 millió forint feletti értékben gyűjtenek adományt. A kampány során befolyt pénzadományokból az Ökumenikus Segélyszervezet nemcsak az adventi időszakban, hanem egész évben támogatni tudja a rászorulókat – hiszen országos hálózatán keresztül folyamatosan azon dolgozik, hogy valódi kitörési lehetőségeket biztosítson a szegénységben élőknek.

A Tesco hisz benne, hogy minden apró figyelmesség számít, ezért a szervezet stratégiai partnereként a szeretet.éhség. kampány mellett többek között az Ökumenikus Segélyszervezet Felhőtlen gyermekkor kampányát is rendszeresen támogatja, melynek célja a nehéz sorsú és hátrányos helyzetű gyermekek segítése. Az áruházlánc emellett évente több alkalommal tart tartósélelmiszer-gyűjtő kampányokat, illetve több mint 170 áruházból minden nap a rászorulók számára ajánlja fel a már nem eladható, de fogyasztásra még alkalmas élelmiszert.

A szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés teljes eredményét február elejei sajtótájékoztatóján fogja összegezni az Ökumenikus Segélyszervezet.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.