95 fiatal jutott tovább a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató második fordulójába

A pályázók 62 százaléka, 95 középiskolás jutott tovább a 2019/2020. évi ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny második fordulójába - mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója.     

Az első fordulóban egy kétoldalas anyaggal lehetett pályázni, amelyben a versenyzők felvázolták milyen természettudományi, műszaki problémával szeretnének foglalkozni a további fordulókban. A második körös pályázat határideje április elseje, utána pedig szóbeli vizsgán vesznek majd részt a versenyzők - ismertette.   

Elmondta: az idei pályázatra leginkább informatikai, műszaki tudást felhasználó ötletek érkeztek, több eszköz a levegőminőség javítását célozza, de tűzfelismerő drónról szóló pályázat is érkezett.    

A 27 tagú zsűri tíz díjat oszt ki a tehetségkutató pályázaton, amely egy uniós versenysorozatnak is része, így az első három hazai díjazott szeptemberben részt vehet egy nemzetközi versenyen a nyugat-spanyolországi Salamanca városában - tudatta Antos László.

MTI