A VOKE-ban is megünnepelték a magyar kultúrát

facebook megosztás

Fotókiállítással és néptáncos gálával ünnepelte a magyar kultúra napját a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház. A Himnusz születésnapjáról országszerte programsorozatokkal emlékeznek meg az önkormányzatok, oktatási és kulturális intézmények. Reményik Sándor: Mi a magyar? című verse nyitotta a kultúra napi megemlékezést a művelődési házban. A Himnusz születésnapjáról 1989 óta emlékeznek meg országszerte.  - Ezzel kapcsolatban minden kulturális intézmény próbál egy kis ízelítőt adni a nagyérdemű közönség felé, hogy milyen gazdag és széleskörű a magyar kultúra világa. Mi is azt gondoltuk, megmutatjuk a művészeti csoportjaink révén, milyen nagyszerű munka folyik intézményünk falain belül – mondta el Kámánné Szép Terézia, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.

Az alkalomra Nagykanizsára érkezett az országos vasutas fotópályázat vándorkiállítása és a Székesfehérvári MÁV Fotókör tárlata. - A MÁV mindig is nagyon fontos feladatának tekintette, hogy a dolgozói a kultúra iránt elkötelezettek legyenek. Ezért nagyon sok állomáson és munkahelyen alakultak fotóklubok, ahol foglalkoztak azzal, a képeket hogyan kell készíteni, azokat előhívni, egy kiállításra megrendezni – fogalmazott Imre Lászlóné, a MÁV Zrt. nyugalmazott területi kommunikációs vezetője.


Az ünnepséget a Pántlika néptáncegyüttes gálája koronázta meg.

Az országos fotópályázatot már több éve meghirdeti a társaság, a kanizsai kiállításra a legutóbbi anyag egy része érkezett, melyet kiegészítettek a székesfehérvári fotóklub képeivel. - Nagyon tetszenek a vasúti képek, a vasút életéből apró mozzanatokat tükröznek. Mi is próbáltunk vasutas képeket is hozni, de mi inkább a vegyes képekből válogattunk – mondta el Marton Ágota, a Székesfehérvári MÁV Fotókör vezetője.

A kiállításmegnyitót a művelődési ház kórusainak előadása színesítette. Köszöntőjében a polgármester kiemelte, ezer színű a magyar kultúra. - Több évszázados dallamok a mában is olyan erővel tudnak hatni, hogy szinte az egész közönség dalra fakadt. Mert valószínűleg olyan mélyről jönnek ezek a dallamok. Abból az ősi magyar kultúrából, amely kapcsán lehet évezredet is emlegetni. De ha kisebb időtávlatokat nézünk, akkor is rendjén vallunk a mi egyetlen, magyar kultúránk szeretetéről – vélekedett Balogh László polgármester. A Kodály művelődési ház kultúra napi ünnepségét a Pántlika néptáncegyüttes gálája koronázta meg.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.