Aláírásgyűjtés lesz szombaton a palini zajvédő falért

facebook megosztás

A városrészben élőknek hosszú évek óta problémát jelent az M7-es autópálya forgalmának zaja, a panaszt már többször tárgyalta a közgyűlés is. A mostani akció célja minimum 500 aláírás összegyűjtése, a paliniak két helyszínen, egy pékségben, valamint egy vendéglátóhelyen tölthetik ki az íveket. A pontos helyszínekről az interneten lehet tájékozódni.


A városrészben élőknek hosszú évek óta problémát jelent az M7-es autópálya forgalmának zaja

– Nagyon sok üzenet, levélváltás történt ezügyben, nyilván az illetékes szervek felé is. Érdemi válasz sajnos nem érkezett. Voltak vizsgálatok, de sajnos olyan időszakban, ami nem releváns az itt lakók szempontjából. Hiszen hétvégi napokra esett a mérés, amikor kamionstop volt. Én kértem egyébként a legutóbbi közgyűlésen a mérések megismétlését, de most szerencsére adódott egy új lehetőség. A város honlapján is közzé lett téve az a felhívás, hogy azokat az intézkedési terveket osszuk meg a polgármester úrral, illetve a helyi önkormányzattal, amelyek azt a célt szolgálnák, hogy a zajhatásokat csökkentsük. Nyilván ez egy EU-s elvárásnak való megfelelés is egyben. Ennek keretében, ezen felbuzdulva aláírásgyűjtésbe kezdtünk. Hiszen az elvárás gyakorlatilag az, hogy tudjuk megfelelőképpen azt konstatálni, illetve alátámasztani, hogy valóban, valós lakossági igény húzódik e mögött – mondta Gábris Jácint, az ÉVE-frakció önkormányzati képviselője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.