Balatoni impressziók

facebook megosztás

Bemutatták Nagykanizsán is Balaton-kutató legújabb könyvét. Kovács Emőke történész tavaly megjelent kötetében, a Balatoni impressziókban hétköznapi sorsokon, érdekes helyszíneken és szerethető történeteken keresztül elevenedik meg a tó története. A könyvnek nagykanizsai vonatkozása is van, hiszen a szerző Sass-Brunner Erzsébeték balatoni kötődéseiről is ír, de a szereplők között feltűnik még Egry József festőművész, a francia származású Flament Lajos tájkertész és Kopár István, a magyar hajózás doyenje is.


Kovács Emőke a nagykanizsai író-olvasó találkozón

– A cím is mutatja: mindenkinek van egyfajta balatoni impressziója: nyaralás, gyerekkor, szerelem, nagymama, nagybácsi. Ezeket a történeteket mindig tovább lehet fűzni, s hiába játszódnak a 19-20. században, lehet, ha elolvassák ezeket az írásokat, azt mondják majd: igen, most már tudjuk, ki az a Virius Vince, akinek az emléktábláját láttuk Szepezden, vagy tudjuk, mit csinált Vaszary Kolos, akinek a villájában ma már egy kiállítótér működik, de megtudhatjuk azt is, ki építette a balatoni kikötőket. Tehát tovább tudjuk szőni-fonni ezeket a történeteket. Azért is Balatoni impressziók a cím, mert olyan képek illusztrálják, amelyeket Fekti Vera festőművész alkotott, s amelyek impresszionista jellegű stílusban mutatják be a tavat – fogalmazott Kovács Emőke.

Borítókép: A Balatoni impressziók egyik illusztrációja, Fekti Vera festőművész munkája. (Forrás: LikeBalaton)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.