Csaknem 751 kilométert gyűjtöttek a kanizsai Yours Trulyn
A mínuszokban is gyűjtötték a kilométereket a futók. A Kanizsai Futóklub is csatlakozott a 30. Yours Truly kihíváshoz, amely arról szól, hogy a mozgás öröméről a leghidegebb időszakban sem kell lemondani.
A Yours Truly egy Finnországból indult, mára nemzetközivé vált akció. Az eredeti felhívás szerint bárhol lehet futni: szabadban és edzőteremben is. A kilométergyűjtögetéshez évek óta csatlakozik a Kanizsai Futóklub.
– A lényege, hogy a téli hónapokban, amikor mindenütt csupa szürkeség, hideg és köd van, ugyan kinek lenne kedve kimozdulni? Mi éppen ezt próbáljuk egy kicsit népszerűsíteni, így január utolsó hétvégéjén és február utolsó hétvégéjén is egy-egy közösségi futást szervezünk – mondta el kérdésünkre Léhart Zoltán alelnök.
A január Yours Trulyhoz 61 futó csatlakozott
Idén egy Csó-tó-kör szerepelt a programban, de mindenki akkora távot tett meg, amekkorához kedve volt. A futóknak a hideg idő sem szegte a kedvét.
– Sokat edződtem az elmúlt években, rajta vagyok, hogy motivált maradjak, és a mínusz két fok ellenére is kimenjek futni. Ez tegnap reggel is megtörtént, többedmagammal, illetve ma is itt vagyunk. Az a lényeg, hogy együtt fussunk minél többet – fogalmazott Kelemen Dániel.
A szervezők nyolctól délig várták a vállalkozó kedvűeket a Zöldtáborban. Ez alatt az idő alatt a 61 résztvevő csaknem 751 kilométert gyűjtött. Aki most lemaradt, február 23-án újra részt vehet a Yours Truly futáson.
A rovat további hírei: Sport
378 kilométert teljesítettek a Kanizsai Futóklub tagjai az idei kihívás napján
2023. jún. 1. 20:28A Mindenki Sportpályáján tartott szerdai megmérettetésen a tapasztalt futók és az amatőrök együtt vettek részt. A nemzetközi kezdeményezés lényege, hogy minden résztvevő mozogjon folyamatosan legalább 15 percet.
Helytálltak a kanizsai kosaraslányok
2023. jún. 1. 20:27Tizenkettedik lett a házigazda Kanizsa Diákkosárlabda Klub a Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság „B” Döntőjén.A tornát a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában szervezték. A dél-zalaiak közül Klinger Emma bekerült a torna álomcsapatába.
Éremátadók, főtáblára jutás a végeinken
2023. jún. 1. 16:05Nem akármilyen helyzetek álltak elő az utóbbi időszakban a zalai labdarúgás alsóbb osztályaiban, hiszen amellett, hogy több esetben már éremátadót is prezentálhattak déli végeink együttesei, az első osztályú bajnokságot nagy versenyfutásban megnyerő Semjénháza SE ellen jutott szerda kora este a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtáblájára a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE.
A bajnokság hatodik helyén végeztek
2023. máj. 31. 15:34Zsinórban három győztesen megvívott meccse után látogatott Pécsre, a futsal NB II Nyugati csoportjának listavezetőjéhez, a PTE PEAC legénységéhez a Nagykanizsai Futsal Club csapata, mely egy esetleges pontszerzésével, sőt, győzelmével biztosan előre léphetett volna a tabellán.
Érdekes emberek, érdekes történetek 51. - Egy plakát, sikerek, tanítványok és közel 80 év…
2023. máj. 31. 13:43Némi aggodalommal indultam el a vívás kanizsai „fellegvárába”, melynek világot járt „várkapitánya”, Kiss György, az NTE 1866 vívó szakosztályának vezetője nemcsak a kard, a tőrforgatás technikájára tanította meg a kezdőket. Keze nyomát őrzi a vívócsarnok alapvonalának kijelölése is. Jövő ilyenkor lesz éppen 4 évtizede annak, ahogy az Öreggel, Bálits Károllyal és Kanyó Tamással zuhogó esőben verték le az építmény körvonalait jelző cölöpöket.
A Vasasé a karosi győzelem, a Kanizsa összesítésben a tizenkettedik
2023. máj. 31. 11:25A Kanizsa Diákkosárlabda Klub szervezésében a zalakarosi Móra Ferenc Általános Iskolában pattogott a labda a kosárlabda Nemzeti Leány Serdülő Bajnokság B döntőjének keretében.
Magabiztosan nyertek bajnokságot a férfi asztaliteniszezők
2023. máj. 30. 19:02Bajnoki címet szerzett a Nagykanizsai Sörgyár SE férfi asztalitenisz-csapata az NB II. Dél- Nyugati csoportjában. A dél-zalaiak a hétvégén a Bajával játszottak, a végeredmény 11:7 lett.