Elismerés a városnak

A fővárosban tartott Kerékpárosbarát Település és a Kerékpárosbarát Munkahely díjátadó ünnepségen idén 9 város és 11 munkáltató részesült az elismerésben. A kormány tervei szerint az ország teljes kerékpározható hálózatának hossza 2030-ra megközelíti majd a 15 ezer kilométert, Nagykanizsán jelenleg mintegy 20 kilométer kerékpárút van.


9 város és 11 munkáltató részesült az elismerésben

– Vannak további álmok, elképzelések és megvalósítható reális célok. Ezek természetesen nem egyszerű feladatok. Hisz minden környezet-, természetbarát dolog kapcsán előjön a szemléletváltoztatás szükségessége. Ezt nem könnyű megtenni, mert világos, aki nem biciklisnek született, az nem könnyen válik azzá. De a szemléletformálásnak különösen a fiatalok körében erős lehetősége van. S én abban is hiszek, hogy a városlakó felnőtt társadalom is mögé tud állni egy ilyen dolognak, ha kellő információhoz jut - mondta el Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

---

A 2019-es Kerékpárosbarát pályázat eredménye:

Kerékpárosbarát Település, díjazottak:

Kistelepülés, vagyis község kategóriában kerékpárosbarát címet kapott:

  • Deszk Község Önkormányzata egyben a kistelepülés kategória győztese is
  • Város kategóriában kerékpárosbarát címet kap:
  • Gödöllő Város Önkormányzata
  • Szarvas Város Önkormányzata
  • Békés Város Önkormányzata a város kategória győztese is egyben

A nagyvárosok, vagyis megyeszékhelyek, megyei jogú városok és főváros kerületek között:

  • Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzata
  • Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, kategória győztes (a kerékpárosbarát települések között az abszolút elsőséget is megszerezte)

Kerékpárosbarát Munkahely díjazottak:

Kis- és középvállalat kategóriában:

  • EDC Debrecen Nonprofit Kft.
  • Lukács és Tamás Kft.
  • Kunság - Innovátor Kft.
  • Mujdricza és Tsa. Bt.
  • Roncsabroncs Kerékpárszerviz
  • Szentes Városi Szolgáltató Kft.
  • Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. a kis-és középvállalat kategória győztese

Nagyvállalat és multinacionális vállalat kategória (összevonásra került):

  • HOYA Szemüveglencse gyártó Magyarország Zrt. címnyertes és kategóriagyőztes is egyben

Kerékpárosbarát közintézmény lett:

  • Bükki Nemzeti Park Igazgatósága
  • Szegedi Szakképzési Centrum Csonka János Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
  • Pestszentimrei Zöld Liget Óvoda és Bagolyvár Tagóvodája egyben a közintézmény kategória győztese is.

A cím nyertesei egy éven keresztül jogosultak használni a Kerékpárosbarát címet.