Elmaradt a bravúr

facebook megosztás

Harmadik lett az országos futsal diákolimpia elődöntőjében a BLG futsalcsapata. A batthyánys, V-VI. korcsoportos fiúk a Zalaegerszegen megnyert megyei döntővel kvalifikálták magukat a tegnapi megmérettetésre. A Tungsram-csarnokban azonban érvényesült a papírforma, hiszen az NB I-es és NB II-es utánpótláskorú játékosokból álló kaposvári és szombathelyi csapat is győzni tudott a BLG ellen. A tornát egyébként a vasi Nagy Lajos Gimnázium nyerte meg.

– Zala megyében 20 csapat nevezett a megyei bajnokságba, ahonnan a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium első helyezettként jutott az országos elődöntőbe. Itt a Batthyány-n kívül a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium és a kaposvári Csokonai Általános Iskola és Gimnázium csapata vett részt. A három csapat körmérkőzéses formában játszik, és így dőlnek el a helyezések. Ettől a tanévtől van először ilyen, hogy a futsal diákolimpiában országos elődöntőre kerül sor. S az országos elődöntők győztesei kerülnek az országos döntőbe. Az országban 11 helyszínen rendeztek elődöntőt: a 11 győztes és a rendező megye első helyezettje szerepel majd az országos döntőben – említette Kósa Zoltán, a Zala Megyei Diáksport Szövetség titkára.     

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.