Emléktáblát avatott a Könyvtárpártoló Alapítvány

facebook megosztás

A Könyvtárpártoló Alapítvány működésével immár harminc éve szolgálja a bibliotéka szolgáltatásainak és társadalmi kapcsolatainak fejlesztését. A jubileum alkalmából emléktáblával lepték meg a város közösségét a magyar kultúra napján. A Kisfaludy és Csengery utca sarkán található épületet 1887-ben Erdősy Kornélia tanítónő építette, akinek a testvére a fiatalon elhunyt Erdősy Eugénia szubrett volt. – Nagy valószínűséggel ez a szép nagy ház az Eugénia után maradt vagyonból épülhetett. Berlinben nagyon híres operett-primadonna volt. Nagyon jól keresett, de nagyon egyszerűen élt. Ő a lelke mélyen, a magánéletében azonban megmaradt annak a kanizsai polgárlánynak még a berlini primadonna korában is, mint ahogyan itthon nevelték, Kanizsán. Nagykanizsát egyébként nagyon szerette és az volt az utolsó kívánsága, mikor öngyilkos lett tragikusan fiatalon, hogy itthon nyugodjon. S ezt a testvérei teljesítették – árulta el Kocsis Katalin.

 


Az emléktáblát a Kisfaludy és Csengery utca sarkán található Erdősy-házon helyezték el

A ház egyik későbbi tulajdonosa dr. Lékai Gyula lett, aki 1956-ban a városi nemzeti bizottság elnöke volt. Pályáját Károlyi Attila ismertette, aki személyesen is ismerte az ügyvédet. – Dr. Lékai Gyula, ahogy mai szóval mondanánk, rendesen megszenvedte a magyar szabadság és a haza érdekében kifejtett magatartását. Szabadságvesztésre ítélték, és emlékeim szerint Márianosztrán töltötte börtönbüntetését. Paizs Ferenc is Márianosztrán volt. Később segédmunkás, majd valószínűleg, az édesapám közreműködésével lett ő MÁV jogtanácsos Budapesten – fogalmazott Károlyi Attila önkormányzati képviselő. A helyi jelentőséggel bíró épületeken a 2000-es évek eleje óta helyeznek el emléktáblákat, melyek részletes története Tarnóczky Attilának köszönhetően az interneten is megtalálható. Az érdeklődők ezentúl az Erdősy-ház históriáját is megismerhetik. A keresést pedig a táblán elhelyezett QR kód is megkönnyíti.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.