Értékelés és tervezés

facebook megosztás

Taggyűlést tartott a Vasutas Nyugdíjas Klub a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Házban. Az ülésen újraválasztották a vezetőséget, beszámolókat tartottak, és ismertették az idei programokat. A tervek közt több kirándulás is szerepel, például Várpalotára, ahol a trianoni egyezmény százéves évfordulójára emlékeznek majd a nyugdíjasok. A 64 fős klub taggyűlésén értékelték a tavalyi évet is.


A Vasutas Nyugdíjas Klubnak 64 tagja van

– Csodálatos volt a Bükkösdöt, Abaligetet és Szigetvárt érintő kirándulásunk. Bükkösdön található egy nagyon szép ökopark, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok. A vendéglátás és a szervezés is kifogástalan volt. Szeretünk felutazni Budapestre színházba, általában 20-25-en veszünk részt rajta, van, hogy a társklubokból is, mivel most már egyre kevesebben vagyunk, és így a társszervezetek sok eseményüket együtt tartják. Nálunk ez még, hála Istennek, nem aktuális, de valószínűleg előbb-utóbb az lesz. Szeretném, ha a fiatalok jönnének, azok, akik most lettek nyugdíjasok. Ne üldögéljenek otthon, mert közösen tenni nagyon jó dolog, és közösen együtt lenni is nagyon jó dolog – nyilatkozta Páder Sándorné elnök.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.