GasztroKanizsa: Szűzpecsenye és diós kalács

facebook megosztás

Pulai Lászlóné Snuki, a Swans Balett és Tánciskola vezetője 37 éve szinte minden nap főz. Lányaival, Vikivel, Dorkával, valamint táncosaival és szüleikkel, több mint 10 éve részt vesz a kanizsai dödöllefesztiválon. Az összeszokott csapat tavaly elnyerte az első díjat. Snuki számára nemcsak munkát, hanem kikapcsolódást is jelent a konyhai tevékenység.


Pulai Lászlóné Snuki új receptekkel is szeret kísérletezni (Fotó: Kanizsa)

Gyakran előfordul, hogy az egyre növekvő létszámú családnak is főz. Az alaprecepteket édesanyjától és a nagymamájától örökölte. Számtalan bevált receptje mellett szeret új ételekkel is kísérletezni.

A fekete-erdei sonkába tekert szűzpecsenye hozzávalói:

két közepes szűzpecsenye, 1 csomag szeletelt fekete-erdei sonka, kevés só, vegeta, bors, mustár.

Elkészítése:

A húst megmosom, az inas részeket leszedem róla, sóval, vegetával, borssal és mustárral bekenem, és kis időre állni hagyom. Sütés előtt betekerem a sonkával, majd hőálló jénai tálba fektetem. A tálba vajat, vagy egyéb zsiradékot teszek, és lassú tűzön kicsivel több mint 1 órán át sütöm.

A gombamártás hozzávalói:

25 dkg csiperke, 1 kis fej vöröshagyma, vaj vagy zsiradék, 3-4 kanál liszt, tej, só.

Elkészítése:

A gombát megmosom, apróra vágom, kevés zsiradékon pár percig pirítom és leveszem a tűzről. Az apróra vágott hagymát kevés vajban üvegesre pirítom, közben lisztet keverek hozzá. Amikor zsemleszínű lesz, leveszem a tűzről. Kihűlve hozzáadom a gombát és ízesítem. Felöntöm maradék húslevessel vagy vízzel, ízlés szerint szórok bele vegetát, borsot és sót. Visszateszem a tűzre, s amikor forrni kezd, annyi tejet öntök hozzá, hogy mártás állagú legyen, és néhány perc alatt készre főzöm.

A diós kalács hozzávalói:

A tésztához: 80 dkg liszt, kb. fél liter tej, 5 dkg élesztő, l5 dkg porcukor, só, 10 dkg vaj, 1 tojás.

A töltelékhez: 40-50 dkg darált dió, 25 dkg porcukor, 3 dl tej.

Elkészítése:

Az élesztőt 2 dl tejben, kis cukorral felfuttatom. A liszthez hozzáadom a sót és a cukrot. A felfuttatott élesztőt, a maradék langyos tejet és a hűtőből korábban elővett vajat is a liszthez öntöm, géppel vagy kézzel jól kidagasztom.

A töltelékhez a tejet a cukorral felteszem főni, forráskor belekeverem a diót. 1-2 percig főzöm, majd leveszem a tűzről. Kihűlés közben még sűrűsödni fog.

A megkelt tésztát 3 részre osztom. Kinyújtom, megkenem kevés sárgabarack lekvárral, majd a töltelékkel és feltekerem. Kicsit még kelni hagyom a tepsiben is, amit előtte vajjal kikenek és liszttel megszórok. A tészták tetejét megkenem a felvert tojással, és a forró sütőbe teszem. 10 perc után ismét megkenem a tojással, és tovább sütöm még 10-15 percig. Az elkészült kalács több napig is puha marad.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.