Giro d'Italia - Öt kontinens 198 országában várható közvetítés

facebook megosztás

Budapesten és Nyugat-Magyarország látványos turisztikai célpontjai mellett halad majd végig a világ második legrangosabb kerékpáros körversenye, a Giro d'Italia magyarországi útvonala május 9. és 11. között - hangzott el az esemény magyarországi szervezőinek sajtótájékoztatóján.    

Révész Máriusz, a Giro Hungary 2020 szervező bizottságának elnöke, aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, a Tour de France után a világ második legrangosabb kerékpáros versenyének számító, május 9. és 31. között megrendezendő sportesemény első három napja három magyarországi szakaszon zajlik majd.    

A "Nagy rajt" Budapesten, a Hősök terén lesz, majd a versenyzők végighaladnak többek között az Andrássy úton, a Margit-hídon és a várban fejezik be az aznapi programot. Hozzátette, az első nap egyéni időfutam lesz, 8 kilométeren, a kerékpárosok percenként indulnak majd, így csak a rajt három 3 órán keresztül fog tartani.    

Révész Máriusz a következő két napról kiemelte, 200 kilométeres szakaszokon versenyeznek majd a kerékpárosok, a második napon a Szentendre, Esztergom, Dunakanyar, Tata, Pannonhalma és Győr, míg a harmadik napon a Székesfehérvár, Veszprém, Tihany, Szigliget, Kis-Balaton és Nagykanizsa útvonalon.    

A szervező bizottság elnöke rámutatott, az eseményt öt kontinens, 198 országában közvetítik majd, azaz a világ figyelme Magyarország felé fordul, ezért az útvonalat igyekeztek úgy összeállítani, hogy az látványos turisztikai célpontok mentén haladjon el.    

Hozzátette ugyanakkor, hogy az országimázs mellett a szemléletformálás szempontjából is fontos a Giro d'Italia, azt várják a versenytől, hogy segít fellendíteni a kerékpárral való közlekedést. Megjegyezte, ehhez kapcsolódóan már áprilisban 200 ezer gyerek fog közlekedési alapvizsgát tenni az országban.    

Sió Zoltán, a Giro Hungary 2020 projektvezetője a sajtótájékoztatón kiemelte, Magyarország a kerékpársport tekintetében még fejlődésben van, de a szomszédos Ausztriában és Szlovákiában is vannak olyan versenyzők, akik jó esélyekkel indulnak el a májusi futamokon. Hangsúlyozta, ezért is volt fontos, hogy a három fővárostól is mintegy 1-1 órányi távolságra fekvő Győr város is része legyen az útvonalnak.    

A projektvezető beszélt arról is, hogy a Giro d'Italia nem csupán egy sportesemény, hanem igazi fesztivál is, amelyet az érintett szakaszokon különböző kísérőprogramok, koncertek és egy 30-40 autóból álló látványos reklámkaraván színesít majd.    

Sió Zoltán felhívta a figyelmet arra is, hogy január 30-án este, 100 nappal a rajt előtt, az olasz hagyományoknak megfelelően Budapesten és Győrben is megvilágítanak majd néhány ikonikus épületet a verseny színével, a rózsaszínnel.    

Szilasi László, a Giro Hungary 2020 sportszakmai vezetője jelezte, az 1909 óta megrendezett versenyen eddig mindössze egy magyar, Bodrogi László indult 2007-ben, idén esély van rá, hogy Valter Attila, a CCC Team, és Pelikán János, a Pannon Cycling Team sportolója is ott legyen a körversenyen.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.