Hamarosan leteszik az új óvoda alapkövét

facebook megosztás

Hamarosan leteszik Nagykanizsa legújabb óvodájának az alapkövét. A református egyházközség pályázaton nyert támogatást az intézményre. A régi sorház elbontásával nemsokára elkezdődnek az építési munkálatok a Rozgonyi és a Hunyadi utca kereszteződésében található, immár üres telken. 

Forgatás közben is megszólította operatőr kollégánkat egy-egy járókelő, aki arról érdeklődött, mit építenek a Rozgonyi és a Hunyadi utca kereszteződésében.

– Elég régi épület volt, azt gondoltuk, hogy lesz valami helyette. Azt nem tudom, hogy mi lesz, de igazából nem is néztem utána – mondta kérdésünkre Kovácsné Tünde.

A Rozgonyi utca 27. szám alatt korábban az úgynevezett Leber-ház állt, amelyet tulajdonosa, Leber Ignác cipész után neveztek így. Később iskolaként, óvodaként, népkonyhaként, aztán lakásként funkcionált.

– Én itt születtem, két házzal odébb, 81 éve. Én ismertem ezt az utcát, amikor még egészen másként nézett ki. A háború alatt itt élelmezési központ volt, innen vittük az ebédet – idézte fel Radics András.

Az időközben leromlott állapotú sorházat még karácsony előtt kezdték elbontani, a helyén egy új óvoda épül.

– Régen volt már új óvoda, a régieket újították fel, én úgy tudom. Örülök neki, hogy a városunk fejlődik, szépül. Hogy lesznek gyerekek. Lesz nekik biztos helyük, a szülők pedig nyugodtan elmehetnek dolgozni – vélekedett Csoknyai Mónika.


Az óvoda a Kálvin téri református templommal szemben épül fel

A Kálvin téri templommal szembeni telket a református egyházközség vásárolta meg, amely az országos egyház pályázatán nyert csaknem félmilliárd forintot új óvoda létesítésére. Az intézménybe, amelyet még az idén átadnak, felekezeti hovatartozástól függetlenül lehet a gyerekeket beíratni. A szándéknyilatkozatokat már várja az egyházközség, amely a részletekről a tervek szerint februárban fórumot tart.

– Elkészítettük azokat a dokumentumokat, amelyek szükségesek az óvoda létesítéséhez és elindításához, így az óvodapedagógiai programot, a szervezeti és működési szabályzatot, a házirendet és az alapító okiratot. A presbitérium meghozta a megfelelő határozatokat, most szakértés alatt vannak ezek a dokumentumok – tájékoztatott Hella Ferenc református lelkipásztor.

Zala első református óvodájának munkálataival, így a régi sorház elbontásával és az új intézmény tervezésével helyi szakembereket bíztak meg. Az alapkőletétel február 7-én 16 órakor lesz, az eseményen Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke is részt vesz.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.