Idényük kilencedik győzelme

facebook megosztás

A Kanizsai Vadmacskák női kosárlabda együttese az amatőr NB I-es bajnokság 11. fordulójában immár a kilencedik nyertes mérkőzését könyvelhette el, szombathelyi ellenfelét idegenben múlta felül.

Szombathelyi ESE (5.) – Kanizsai Vadmacskák SE (3.) 72-86 (19-30, 17-13, 14-21, 22-22)

Amatőr női NB I-es kosárlabda-mérkőzés, 11. forduló. Szombathely, 100 néző. Vezette: Rokob K., Tóth B.

Kanizsa: Fuisz 26, Kovács R. 4, Baa 11, Bánhegyi B. 8, Budai 29. Csere: Zsámár P. 4, Füredi 4, Csuha, Horváth L., Bánhegyi D. Edző: Gábor Erzsébet.

Igazi rangadó végett utazott a Kanizsai Vadmacskák SE női amatőr NB I-es kosárlabda együttese Szombathelyre, hiszen tabellaszomszédja fogadta a harmadik helyen álló kanizsaiakat. Akik koncentráltan kezdték a mérkőzést és az 5. percben már 13-2-re vezettek Budai Dorina és Fuisz Viktória kosaraival. A dél-zalaiak előnye a negyed végéig megmaradt, s erre szükségük is volt, hiszen a második tíz percben felváltva estek a kosarak, majd a vendéglátók kihasználva a KVSE hibáit felzárkóztak 5 pontra.

Nagyszünet után Budai palánk alatti ponterős játékával már 16-tal is ellépett aztán a Vadmacskák és ezt a fórt alapvetően tartani is tudták az utolsó felvonásra. A záró etapban ismét Fuisz, valamint Budai kosaraival a vendégek tartották megszerzett előnyüket, mellyel nyerték is a találkozót. A Vadmacskák zsinórban ötödik sikerét könyvelhette el és a táblázat harmadik helyén áll.

- A tabellán közvetlen mögöttünk álló szombathelyi csapat ellen végig vezetve, Fuisz és Budai ponterős játékával szereztük meg a győzelmet – mondta el a meccset követően Gábor Erzsébet, a Vadmacskák edzője.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.