Irány az egyetem 2020!

Segítséget kapnak a felvételihez azok a felnőttek, akinek nincs emelt szintű érettségi vizsgájuk, de szeretnének diplomát szerezni. Mostantól ez is feltétele a jelentkezésnek. Erre az új szabályra reagál az „Irány az egyetem 2020!” néven meghirdetett oktatási program, mely kilenc tantárgyból nyújt felkészítést az emelt szintű érettségire. Az egyébként ingyenes képzésre minden nagykorú érdeklődő jelentkezhet, akinek már van érettségi bizonyítványa, viszont hallgatói jogviszonnyal nem rendelkezik. A jelentkezők maximum két tantárgyat választhatnak. A regisztráció január 9-én zárul. A képzés január harmadik hetében kezdődik és április 30-ig tart. A kanizsai helyszín a Batthyány Lajos Gimnázium lesz.


Czémánné Balog Tímea hangsúlyozta: az Irány az egyetem 2020! nagy segítséget nyújthat a továbbtanuláshoz

– 2020-ban változnak a felsőoktatási, felvételi követelmények. Ezen módosítások következményeképpen sikeres felvételi vizsgát csak az tehet, aki legalább egy tantárgyból emelt szintű érettségi vizsgával rendelkezik. Ebben is segítséget nyújt ez a program, hiszen az Irány az egyetem 2020! teljes mértékben ingyenes. Jelentkezni az érdeklődő adatainak, valamint a választott tantárgynak és a helyszínnek a megadásával a Klebelsberg Központ és a Nagykanizsai Tankerületi Központ honlapján megtalálható elérhetőségeken keresztül lehet – fogalmazott Czémánné Balog Tímea, a Nagykanizsai Tankerületi Központ kapcsolattartója.