Jótékonysági süteményvásárt szerveztek egy beteg kisfiú gyógyulásáért

facebook megosztás

Hárommillió forint gyűlt össze egy agydaganattal küzdő zalaapáti kisfiúnak a kezelésére a Zala Plázában és Kanizsa Centrumban megrendezett jótékonysági süteményvásáron. A kis beteg számára egy németországi kezelés jelenti az egyetlen kiutat betegségéből, azonban a beavatkozás költségeire – mely mintegy 30 millió forintot tesz ki – a szülőknek nem volt keretük. Egy jótékonysági céllal működő Facebook csoport felkarolta a kisfiú ügyét és gyűjtést rendezett a családnak, melynek egyik állomása volt a két süteményvásár. A kis beteg kezelésére a szükséges összeget az adakozásoknak köszönhetően sikerült előteremteni, így hamarosan megkezdhetik az életmentő beavatkozást.

A szülők számára mindennél fontosabb gyermekük egészsége, éppen ezért bármit megtesznek azért, hogy ha gyermekük megbetegszik, minél előbb újra egészségesnek tudhassák. Még súlyosabb az esete annak a Zalaapátiban élő nyolcéves kisfiúnak, akinél agydaganatot diagnosztizáltak, azonban a költséges németországi beavatkozásra a családnak nem volt anyagi kerete. A Zala megyeiek példát mutattak emberségből, amikor egy jótékonysági céllal működő Facebook csoport szervezésében gyűjtést rendeztek, melyhez mások is csatlakoztak – többek között a ZTE szurkolói is. A gyűjtés egyik állomásaként az Indotek Group tulajdonában lévő Kanizsa Centrumban, majd a Zala Plázában tartottak jótékonysági süteményvásárt, aminek bevételét a kisfiú kezelésére fordították. A két helyszínen összesen hárommillió forint gyűlt össze a kis beteg gyógyulásáért.

A Kanizsa Centrumban kedvcsinálóképpen a Pántlika néptáncegyüttes tartott ingyenes bemutatót, aminek köszönhetően a vásárra készített 2600 sütemény mindössze néhány óra alatt elfogyott. A szervezők várakozásait is felülmúlta a gyűjtés eredménye, hiszen nem először rendeztek ehhez hasonló programot, korábban egy másik kisfiú gyógykezelésére is sikerrel gyűjtöttek másfél millió forintot, azonban a mostani akció még eredményesebb lett. A befolyt összeget rögtön el is juttatták a kis beteg családjának. A gyógykezeléshez szükséges pénzt tavaly december végén kezdték el gyűjteni, az azóta eltelt mindössze három hét alatt sikerült összeszedni a teljes összeget, így hamarosan megkezdhetik a kis beteg életmentő kezelését.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.