Jubileumi fesztiválra készülnek

facebook megosztás

Jubileumához érkezik idén a miklósfai répafőző fesztivál. Január 18-án immár 20. alkalommal tartják meg a gasztronómiai és kulturális programot.

Két évtized nagy idő, de az érdeklődés töretlen a különlegességnek számító miklósfai savanyított répából készült egytál étel iránt – mondta el Köteles Józsefné, a helyi Közművelődési és Városszépítő Egyesület elnöke. A rendezvény a hagyományőrzést is szolgálja, hiszen a miklósfaiakat évtizedek óta répásoknak is nevezik a tarlórépa termesztése, savanyítása és árusítása miatt. A versenyre a fesztivál napján, 11 órától délután kettőig lehet jelentkezni, 2 adagnyi ételmintával. – Három kategória van. A hagyományos savanyított répából készült egytál étel, aztán a különlegességek kategória, valamint a rétes és édességek kategória. Aki be szeretne nevezni a közönségdíjba, annak kicsit több ételt kell hozni, egy nagyobb adagot azoknak az embereknek, akik megtisztelnek jelenlétükkel – mondta Köteles Józsefné szervező.

A rendezvénynek, illetve a miklósfai répa népszerűsítésének számos civil támogatója van. Imrei Ferenc könyvet is írt már a helyi nevezetességről, és a kezdetek óta segíti a programot. – Mindig a versenyszabályzat egyik fontos szempontja volt, hogy a különlegességek mellett az egykor hagyományos módon készített répás ételeknek is legyen megfelelő képviselete. Valóban ez úgy működik, hogy van, amikor az idősebbek – akik nagyon régóta ezzel foglalkoznak – mellett egészen fiatal háziasszonyok is próbálkoznak ezzel a régi, hagyományos ételkészítési módszerrel – fogalmazott.

A január 18-ai, 20. répafőző fesztivált – a hagyományokhoz híven –  kulturális programok is kísérik majd.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.