Kiállította és díjazta is a felhívására érkezett legjobb alkotásokat a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület

facebook megosztás

A szervezet nemrég „Megújuló Nagykanizsa” címmel hirdetett rajz- és plakátpályázatot óvodások, valamint általános iskolás gyerekek számára. A felhívásra csaknem száz, különféle technikával készült mű érkezett, melyet szakmai zsűri értékelt. Az eredményhirdetést hétfőn tartották, a helyezettek pedig – a környezettudatosság jegyében – egyebek mellett napelemmel működő tárgyakat is kaptak. A Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület „A zöld jövő” című program keretében szervezte meg alkotói pályázatát. A rajzok február közepéig a Honvéd Kaszinóban láthatók. – Ez a pályázat két óvodát érintett – a Hétszínvirág Óvodát és a Rózsa úti óvodát, valamint egy általános iskolát. A gyerekek nagyon fogékonyak voltak. A rajzokat pedig meg kell nézni, hiszen csodálatosan szépek és az ő világukat hűen tükrözik. Azt hiszem, hogy ez mindennél többet mond – fogalmazott Benedek Miklós, a Kaán Károly Környezetvédelmi Egyesület elnöke. 


Az eredményhirdetést a hét elején tartották

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.