Kisebb földrengés ébresztette vasárnap hajnalban Dél-Zalát

facebook megosztás

A ma 2 óra 13 perckor keletkezett földmozgás 3,5-ös volt a Richter-féle skála szerint. A rengést Kanizsán is érezni lehetett, de a szakemberek szerint az epicentruma Murakeresztúr közelében volt.

Egyes mérések alapján Murakeresztúrtól hat kilométerre volt a földrengés kiindulási helye. A faluban így nagy riadalmat keltett a természeti jelenség. Tulezi Pál stábunknak elmondta: többen már hajnalban kifutottak az utcára, de anyagi kárt – tudomása szerint – nem okozott a földmozgás a településen. – Én arra ébredtem fel, hogy egy nagy dobbanás volt itt. Olyan volt, mint amikor a szeizmográfusok mérik a föld kérgét, meg olajat keresnek. S semmi mást nem éreztem, de gondoltam, hogy az nincsen, mivel arról szokták értesíteni a lakosságot. Én csak ennyit éreztem – fogalmazott.


Sokan felébredtek a földrengésre Murakeresztúron, de anyagi kár nem történt

Olyan falubeli is akadt, aki már többször átélt hasonló erősségű földrengést. – Én Ausztriában átéltem ezt már kétszer. Megmozdult az ágy egy kicsit, egy dörgést hallottam, s kész, ennyi volt. Így különösebben én nem ijedtem meg, de a család az igen. A feleségem és a gyerekek is, de én nem – említette Matola József.

A földrengésre Molnáriban is sokan felébredtek a vasárnapra virradó hajnalon. A település polgármesterének tájékoztatása szerint az ijedségen kívül más problémát náluk sem okozott a földmozgás. Legutóbb egyébként 2017. júniusában észleltek Nagykanizsa környékén mérhető földrengést, az 2,1-es erősségű volt. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.