Közepes kockázatú terület lett Zala

facebook megosztás

Közepes kockázatú terület lett Zala megye is az afrikai sertéspestis esetleges terjedése szempontjából. A betegség elleni védekezés intenzitásának fokozásáról 2019 decemberében döntött az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. Az afrikai sertéspestis magyarországi jelenlétét 2018 tavaszán állapították meg hivatalosan, a kizárólag vaddisznóra és házisertésre veszélyes vírus Románia felől érkezett az országba, azóta természetes úton terjed. Legutóbb decemberben érkeztek hírek az ASP újabb felbukkanásáról, akkor Budapest környékén azonosították a vírust, de Szabolcs-Szatmár-Bereg és Bács-Kiskun megyében elhullott vadban is kimutatták már. Az új határozat az eddig alacsony kockázatú, vagyis vírusmentes megyéket is a közepes kockázatúak közé sorolja.

– Hasonlóan a róka által terjesztett veszettséghez, itt is a hivatásos vadászok a köz érdekében ténykednek, aktív közreműködésre vannak kötelezve. Fokozott mennyiségű lőtt vaddisznót kell mintavételezés céljából leadnunk. Valamint fokozottabban kell figyelnünk, hogy hol találunk elhullást, minden elhullás jelentésköteles, és kötelező a mintavétel, valamint a minta leadása. Tehát a vírus terjedésének lekövetésében, illetve felszámolásában aktívan közreműködnek Zala megye hivatásos vadászai – mondta el Páll Tamás, a Zala Megyei Vadászkamara alelnöke.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.