Legyen Tánc!

facebook megosztás

A 2005-ben alakult, szegedi gyökerekkel rendelkező formáció a Legyen Tánc! elnevezésű turné keretében érkezett Nagykanizsára. A többállomásos koncertsorozatot a Szegedi Kortárs Balettel közösen álmodták meg.  A balett-táncosok a dalok segítségével egy-egy történetet meséltek el, mely rohanó világunk zagyvaságaira irányította figyelmet. A repertoárban pedig a Honeybeast olyan népszerű, aranylemezes zeneszámai is helyet kaptak, mint „A legnagyobb hős” vagy a „Bódottá”. Az együttes első alkalommal játszott Nagykanizsán, de remélik, hogy még visszatérhetnek a dél-zalai városba.


A kanizsai közönséget is magával ragadta pénteki koncertjén a Honeybeast együttes

– Nekem nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ilyen szintű táncosokkal állhatok egy színpadra. Emlékszem, amikor próbáltunk, akkor meg is voltam szeppenve minden alkalommal, hogy „jaj, most mi lesz”. De nagyon jó volt a közös munka – plusz még az is emelte, hogy balett-táncosokkal dolgozhatok együtt – ráadásul profi táncosokkal. Fantasztikusak – sportolók, művészek, csodálatosak. Nagyon megszerettük egymást emberileg ezzel a társulattal – mondta el Tarján Zsófia, a Honeybeast énekese. 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.