Még Ennio Morricone is állva tapsolt volna…!

facebook megosztás

Elsöprő sikert aratott a Nagykanizsai Fúvószenekar ötödik újévi gálája. A szombati, telt házas koncertet hosszú percekig tartó tapsviharral honorálta a publikum a HSMK-ban. A rendezvényen mintegy 140 zenész és énekes lépett színpadra, hiszen Nagykanizsa Város Vegyeskara, a Farkas Ferenc Énekegyüttes és a szepetneki Királyi Kórus is közreműködött a 90 perces koncerten.

2019 utolsó hetei kemény munkával teltek a fúvósoknak, hiszen két nagyszabású rendezvényre is fel kellett készülniük. December elején adták elő – egy napon háromszor is – a fúvószenekar és a zeneiskola növendékei hagyományos Mikulás-koncertjüket, az elmúlt hétvégén pedig az újévi gálán ejtették ámulatba a közönséget.

– Nagyon jó év volt a tavalyi – fogalmazott Tatár Csaba, a Nagykanizsai Fúvószenekar karnagya. – Részt vettünk Horvátországban egy nemzetközi versenyen, ahonnan elhoztuk kategóriánk első díját. Nyáron számos helyen megfordultunk, sok zenekarral tartjuk a kapcsolatot szerte az országban. A hagyományt sem szakítottuk meg: megszerveztük a már 22 éves múlttal bíró Mikulás-koncertünket, ami háromszor is telt házzal ment. Ezután sem pihenhetett a csapat, hiszen rövid idő alatt kellett felkészülnünk az újévi koncertre.

A próbák kiválóan sikerültek, hiszen a gálán olyan kiemelkedő szerzők, mint az olasz Rossano Galante, az amerikai Samuel Robert Hazo egy-egy művét, s még a fúvós körökben az egyik legnagyobb szaktekintélynek számító Johann de Meij Moment for Morricone című átiratát is eljátszották a kanizsai fúvósok. Tatár Csaba hozzátette: a nagy érdeklődés és a pozitív fogadtatás mellett különösen büszke arra, hogy a kanizsai fiatalokból álló csapat – kiegészülve a helyi kórusokkal – a műfaj legjobbjaitól származó darabokat is színpadra tudta vinni.

– Szeretném ezúttal is elmondani, hogy tisztán nagykanizsai zenészekből álló társaság a miénk, s olyanok alkotják a zenekart – talán egy-két kivétellel –, akik minden próbán ott vannak. Amit a gálán hallott a közönség, az tényleg a valós tudásunk, az, amit mi, a Nagykanizsai Fúvószenekar tud, amiért keményen megdolgoztunk. Ma már elmondhatjuk: a nemzetközi palettáról komoly, nehéz darabokat is meg tudunk szólaltatni, amire méltán lehetünk büszkék. A hétvégi koncertet egyébként a lokálpatriotizmusomból kiindulva igyekeztem a helyi értékekre alapozva összeállítani. Nem nagynevű, országos hírű sztárokat hívtunk vendégként a gálára, hanem kanizsai és környékbeli kórusokat invitáltunk. Nagy élmény volt a zenekar tagjai számára, hogy együtt dolgozhattak Nagykanizsa Város Vegyeskarával, a Farkas Ferenc Énekegyüttessel és a szepetneki kórussal. S mindezek mellett annak is örülök, hogy két kanizsai kötődésű zeneszerző darabját is eljátszhattuk: az első Sigmund Romberg keringőkkel tarkított műve volt, s ősbemutatóját tartottuk Kollonay Zoltán beat-miséjének.

A koncerten több meglepetésprodukció is várta az érdeklődőket, akik így az Eraklin Táncklub Egyesület két párosának előadását, Lebárné Buváry Andrea szólóénekét és Kánnár Luca hastáncát is láthatták, hallhatták a 2020-at köszöntő újévi gálán.

Mikó-Baráth György

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.