Megnyílt az Ezek ugyanazok című kiállítás

facebook megosztás

Megnyílt az Ezek ugyanazok című kiállítás a könyvtárban. Az önkormányzat és a Nagykanizsai Polgári Egyesület közös kiállítása az 1918-1919-1920 tragédiáit előkészítő sajtóból ad ízelítőt. A tablókat a kommunizmus áldozatainak emléknapjáig, február 20-ig lehet megnézni a bibliotéka kávézójában.

A kiállítás annak a rendezvénysorozatnak az első állomása, amely a kommunizmus áldozatai előtt hajt fejet. Az emlékezést különösen azok tartják fontosnak, akiknek a családját szétszakította a diktatúra.

– Édesapám is áldozat volt: négy évig volt Szibériában ő, és az öccse is. Fontos, hogy minderről a fiatalok is tudjanak, hiszen ők nem élték át mindazt, amit mi igen. Hátha ebből a kiállításból tanulnak – vélekedett Benczik Imre.


Emlékezni és emlékeztetni – hogy többé ne ismétlődhessen meg (Fotó: Gergely Szilárd)

Az idősebb korosztály szerint fontos lenne, hogy a fiatalok is tisztában legyenek a kommunizmus rémtetteivel.

– Nincsenek képben. Én legalábbis azt látom a gyermekeimen keresztül, hogy nem foglalkoznak a politikával, nem néznek tévét, nem érdekli őket. Pedig mondom nekik folyamatosan, de nem – mondta el kérdésünkre Varga Józsefné.

Ezen a közömbösségen változtatnának a kiállítás szervezői, akik évek óta versenyt is hirdetnek a középiskolásoknak.

A jelentkezési lapot és a most megnyílt tárlathoz kapcsolódó feladatsort Balogh László polgármester tette nyilvánossá a Nagykanizsai Polgári Egyesület közösségi oldalán. Az Ezek ugyanazok című kiállítás az 1918-1919-1920 tragédiáit előkészítő, korabeli sajtóból szemezget, de nemcsak a száz évvel ezelőtti múltról, hanem a jelenről és a jövőről is szól.

– A kérdés az: fel van-e vértezve a szülő, a tanár, a diák az internet – és elérkeztünk a mához – veszélyei ellen? Rávezetheti-e gyermekét a figyelmes olvasásra a szülő, a tanár, aki a Facebookon csak a címeket olvassa el, meg sem nyitja a cikket, de villámgyorsan lájkol. Aki úgy fejezi ki magát: „a Facebookon vagy a Wikipédián olvastam” – és ki is mondja, vagy csak gondolja: „márpedig akkor igaz” – mutatott rá beszédében Balogh László polgármester.


Balogh László (balra): Fel van-e vértezve a szülő, a tanár, a diák az internet veszélyei ellen? (Fotó: Gergely Szilárd)

A kiállítás február 20-ig látható. Aznap, a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából szervezett rendezvénysorozat záróeseményén Szakács Árpád, a Lovas István-sajtódíj első kitüntetettje tart előadást a könyvtárban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.