Nagykanizsai baleset szemtanúit keresik a rendőrök

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Baleseti Helyszínelő Alosztálya eljárást indított egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset miatt.

Nagykanizsán, a Petőfi utcában 2020. január 8-án 13 óra 55 perckor közlekedett egy ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és típusú, piros színű személygépkocsival. Haladása során a 93-as számú ingatlan kapukijáratában összeüközött egy szürke színű Audi típusú gépkocsival, majd adatainak hátrahagyása nélkül a helyszínt elhagyta. A baleset következtében a piros színű jármű jobb eleje rongálódhatott.

Az eset körülményeinek tisztázása érdekében kérjük, hogy aki látta a balesetet, arról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán, vagy hívja a 06-93-312-190-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es díjmentesen hívható segélyhívó számok valamelyikén.

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.