Nem maradnak a közterületeken a karácsonyi fenyők

facebook megosztás

Elszállítja a szolgáltató a sokáig megtartott, így csak a napokban kirakott fenyőket is. Bár már letelt a vízkeresztkor kezdődött kéthetes időszak, amikor menetrendszerűen gyűjtötték össze a kidobott karácsonyfákat a közterületekről. Viszont még mindig vannak az otthonokban fenyőfák, s mint azt Császár András, a Viridis Pannonia Kft. logisztikai vezetője elmondta, a továbbiakban is begyűjtik ezeket. Azonban a járatok már alkalomszerűen indulnak majd, főként a kommunális hulladékot szállítók jelzései alapján.

– Az elmúlt két hét alapján megállapíthatjuk, hogy azt a jó 40 tonnát, amit terveztünk begyűjteni, sikerült. Több mint 41 tonnát gyűjtöttünk. Úgy számoljuk, hogy körülbelül 5 tonna fenyőhulladék lehet még a lakosságnál, illetve most már kidobva közterületre. Ennek a begyűjtésére még 2-3 napot szánunk, úgyhogy aki szeretne még gyönyörködni a karácsonyfájában, megteheti – fogalmazott Császár András, a Viridis Pannonia Kft. logisztikai vezetője.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.