Oldalára borulva állt meg a Suzuki

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű és egy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

Egy 50 éves magyarszerdahelyi férfi 2020. január 1-én 9 óra 45 perckor közlekedett a 7527-es számú úton, Újudvar irányából Morgánypuszta felé egy Suzuki típusú autóval. Haladása során egy jobbra ívelő kanyarban megcsúszott, majd oldalára borult. A gépjárművet vezető férfi megsérült, utasának nem keletkezett sérülése - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

A szolgálatban lévő állomány hét személyt fogott el, közülük ötöt bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A zalai járőrök hét főt állítottak elő, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést kettő esetben foganatosítottak.

A szonda öt esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.