Országosan ismerték el az egykori tanácselnök írói munkáját

Mózes Pált, városunk egykori tanácselnökét, díszpolgárát tagjai sorába választotta a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete. Az Országos Széchényi Könyvtár az eddig megjelent három könyve – Keresetlen emlékeim, A politika valóságában, Megkerülhetetlen vallomások – alapján javasolta a szervezetnek, hogy vegye fel tagjai közé. A cím viselésére, mint szakíró jogosult.


Mózes Pál január 23-án ünnepli 88. születésnapját (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A várost 27 évig szolgáló, hatszor megválasztott egykori tanácsi vezető nyugdíjba vonulása után nem találta a helyét, idejét visszaemlékezései megírásával töltötte el. Arra azonban soha nem gondolt, hogy országosan is elismerik a tevékenységét.

Mózes Pál bottal jár, gyakran szédül, a városban is kevesebbet lehet vele találkozni, de a könyvírással még karbantartja magát. Írás közben ugyan hamar elfárad, aztán egy kis pihenő után folytatja. Negyedik, Visszatekintés című könyve tavasszal jelenik meg.

– Ennek a könyvnek a tartalma megpróbálja jelezni, hogy mi is történt a hosszú Mózes-érában Kanizsán, ami a változást, a fejlődést és a további teendőket illeti. A könyv esetleg megkönnyítheti azoknak a munkáját, akik majd fel akarják dolgozni a szocializmus idején városunkban történteket. Még 1963-ban is csökkent a város lélekszáma, ahogy a születések száma is, és nőtt az elvándorlás a munkalehetőség hiánya miatt. A továbbtanuló diákok jelentős része nem tért vissza a városba. A munkanélküliség nőtt, a működő tőke elkerülte Kanizsát. Ennek meghatározó okáról a megyei és városi politika hallgatott, a városi tanács korábbi vezetése sem beszélt róla. Az indoka pedig a zárt-város volt, mint ahogyan ismert, a jugoszláv határhoz való közelsége miatt.

Beszélgetésünk során szóba került „házunk tája”, a Kanizsa TV létrehozásának a története is.

– Amikor megteremtődött annak a lehetősége, hogy a városoknak is módja lesz saját hatáskörben televíziót működtetni, mi is elhatároztuk, hogy élünk a lehetőséggel. Nyomban meg is kezdtük az előkészületeket. Megjelöltük az erre szánt épületet és felvázoltuk a teendőket. Gyors ütemben folyt a munka, minden illetékes örült és nagyon akarta, hogy mihamarabb be is fejeződjön a felkészülés Szentgyörgyi Levente irányításával és az akkori helyettesem felügyeletével. Ezzel egyetértett a megyei tanács vezetése is. Miután a megyei politika véleményezte a kezdeményezést, kiderült, hogy álláspontjuk nem egyezik a tanácsi szervekével. A politika állásfoglalása az volt, hogy a megyében elégséges egy televízió működtetése, amelynek programja lefedi a megye településeinek tartalmi mondanivalóját. Könnyű volt kitalálni, hogy ez a város Zalaegerszeg lesz, de ezt nem mondták ki. A három település Zalaegerszeg, Nagykanizsa és Keszthely ezzel nem értett egyet, oda-vissza hevenyészett egyeztetés zajlott a városok között. Végül abban maradtunk, nem engedünk, és megkezdjük az előkészületeket csendben és amennyire lehet fedve. A három város közül mi jutottunk legelőbbre, a felvevő kamera már a miénk volt, de nem került a tulajdonunkba. A hamburgi sörgyár vezérigazgatója intézkedett a kamera beszerzéséről, melyet a címünkre meg is küldtek, de blokkolták a megyei Vám- és Pénzügyőrségen. Azzal az indokkal, hogy nem ismert számukra a megrendelő és az sem, hogy milyen pénznemben történt a kifizetése. Nem tudtuk, csak gyanítottuk, hogy a tettes a megyei politika lehet idézte fel a városi televízió elindításának történetét.


A nagy port kavart, aranykapuként emlegetett vasajtó még ma is megvan (Fotó: Bakonyi Erzsébet)

A 88. életévét január 23-án betöltő Mózes Pált újabb könyv-tervek foglalkoztatják. Érdekes, ugyanakkor bántó is volt számára, hogy a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban a politika tudtával, a városi vezető ügyész koholt vádak alapján hisztériát keltett ellene, mert a függő folyosón, lakásának határán vasajtót szereltetett fel. Az esetet a megye illetékes szervei megvizsgálták, s megállapították: a megrendelés szabályszerű volt, a munkát annak rendje és módja szerint kifizette, ezért semmiféle elmarasztalást nem kapott. A hisztéria időszakában aranykapunak nevezett vasajtó köszöni, jól van.

Bakonyi Erzsébet