Péntek délután rajt a Szabadics Kanizsa Kupán

facebook megosztás

Szerda este elkészítették a 9. Szabadics Kanizsa Kupa teremlabdarúgó torna sorsolását és a végül huszonnégynél megállt nevezői csapatlétszámot hat kvartettre osztották a szervezők a kezdő körben.


Tavaly az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó csapatából az elődöntőben jött össze a Kanizsa Kék - Kanizsa Piros párosítás a Szabadics Kanizsa Kupa teremfoci torna küzdelmei során: akkor a kékek nyertek...

Fotó: Gergely Szilárd 

Ahogy a megelőző esztendőkben, úgy idén is egy négyes, vagyis az F csoport kezdhet pénteken 17.30 órától a Zsigmondy-csarnokban. Ráadásul azért is érdemes már erre a csoportosulásra figyelni, hiszen a mindig jó erőkből álló lenti Sasi Benz is itt lehet a torna rajtjánál, a másik három legénység pedig a Szemere, a Nilfisk,valamint a Chemotox lesz a pénteki kora este folyamán. Szombaton 8.30 órától rajtol a kupa második napja és egyben a további öt csoport küzdelme is és a mezőnyben ott lesz a tavalyi győztes FC Nagykanizsa Kék gárdája is – a B csoportban, ahol az előzetes kalkulációk alapján kimondottan erős kerettel érkező zalaegerszegi Göcsej Nyomda is mellettük lesz. A 2019-es másik finalista, a K&H Nagykanizsa az E-be kapott besorolást, a szintén sokra hivatott Metaxa Kanizsa az A-ban léphet parkettre, a C-ben pedig azt a Fix Bombát köszöntheti a közönség, melynek soraiból Gyepes Péter is úgy nyilatkozott, nem fékeznének le a torna elején. Nem felejthetjük ki a sorból az FC Nagykanizsa Piros együttesét sem, ők a D-ben indítják a csatározásokat.

Vasárnap fordulhat aztán igazán izgalmasra a Kanizsa Kupa, a reggel 9 órakor kezdődő program már az egyenes kieséses szakaszt foglalja magában, míg a Tisztelet Kupa, vagyis a vigaszág küzdelmei 8.30-tól a Tungsram-csarnokban kezdődnek. Vasárnap délután végül elérkezik a mezőny a helyosztókhoz, melyek alkalmával a szervezők remélik, hogy ezúttal is szépszámú közönség mellett játszhatnak a csapatok.

A 9. Szabadics Kanizsa Kupa teremlabdarúgó torna csoportbeosztása. A csoport: Metaxa, Transz Mix 2000, Blackburry, Primo Pack. B csoport: Kanizsa Kék, Göcsej Nyomda, Arizona, Curacao. C csoport: Fix Bomba, Csicsa Beach, FC Kau, Belezna. D csoport: Kanizsa Piros, Mozaik Tüzép, Pókok, Szivacsok. E csoport: K&H Nagykanizsa, Óbuda, Kustán és Társa, Flexibil Top. F csoport: Szemere, Sasi Benz, Nilfisk, Chemotox.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.