Rozmán Alajos emlékére

facebook megosztás

Kiállítás emlékeztet a falu néhai plébánosára, Rozmán Alajosra a homokkomáromi kegytemplomban. A tárlókban személyes iratok, fényképek, valamint az atya által készített faragások láthatók.

Rozmán Alajost 1938-ban helyezték Homokkomáromba. Nevéhez köthető egyebek mellett a háború alatt megrongálódott és életveszélyessé nyilvánított kegytemplom felújítása.


A tárlat anyaga a tervek szerint bővül a jövőben

– Mecénásokat szerzett, köztük Batthyány-Strattmann Lászlót, a boldoggá avatott szentéletű orvos fiát. Az ő támogatásukkal 1940-re felújították a templomot, és statikailag is megerősítették. Akkor készültek el a modern freskók is, illetve akkor szentelték fel újra a templomot – fogalmazott Újudvar, Gelse és Homokkomárom plébánosa, Arányi Zoltán.


A néhai homokkomáromi plébános nevéhez köthető a templom megmentése

Rozmán atya nemcsak Isten házának, hanem a helyieknek a sorsát is a szívén viselte, különösen a fiatalokét és a szegényekét. Szeretettel emlékeznek rá a faluban, ahogy az emlékkiállítás ügyét felkaroló palini házaspár is.

– Mi mindketten Homokkomáromban születtünk, és szívünkben-lelkünkben homokkomáromiak vagyunk. Valaha a szüleink és a nagyszüleink nagyon sokat meséltek Rozmán Alajosról. Kora gyerekkorunk óta abban nőttünk fel, hogy valaminek a kapcsán mindig szóba került, a jó oldaláról. Sokszor előkerült a neve – idézte fel Schmidt Attiláné.


Rozmán atya élete különböző dokumentumok és személyes tárgyak révén elevenedik meg

A tárlat ötlete még a 2015 és 2017 között Homokkomáromban szolgált Molnár Attila atyától jött, a tárlókat a hosszúvölgyi Lang Zoltán és felesége készítette. A személyes dokumentumok mellett fényképek és fafaragások őrzik Rozmán Alajos emlékét, aki összesen 10 évet töltött a zsákfaluban. 1948-ban az ÁVH elhurcolta és bebörtönözte. Végül – bűntény hiányában – felmentették, de Dél-Zalába már soha nem térhetett vissza.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.