Vaddal ütközött egy Opel

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában három anyagi kárral végződött közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

Keszthely külterületénél a 75-ös számú főúton, Keszthely irányából Alsópáhok felé 2020. január 12-én 17 óra 45 perckor egy Opel típusú gépjármű vaddal ütközött össze, melynek következtében az állat elpusztult. A balesetben nem sérült meg senki, az autóban anyagi kár keletkezett. A vad elszállításáról az illetékes vadásztársaság gondoskodott - közölte honlapján a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság. 

A szolgálatban lévő állomány öt személyt fogott el, mind az ötöt bűncselekmény elkövetésén érték tetten. A zalai járőrök hat főt állítottak elő, közülük három főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést három esetben foganatosítottak.

A szonda három esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.