Van igény a mesékre, bábozásra

2020. jan. 22.

A jóságos és a gonosz lány is elnyerte méltó jutalmát, a vasárnapi hóeséssel ugyanis megérkezett Nagykanizsára Holle anyó. Az Összpróba és a Kultkikötő szervezésében a Batyu Színház a klasszikus mese bábos feldolgozásával szerepelt a Medgyaszay Házban. A Grimm fivérek meséje nyomán átdolgozott előadás a két mostohatestvér, Gertrúd és Rozália történetét mesélte el. A kicsik és nagyok alkotta lelkes közönség ezúttal is bizonyította, van igény a mesékre, így a bábszínházra.

– Én hatalmas nagy kihívásnak élem meg azt, hogy ne csak magamat mutassam meg, hanem egy másik testet hozzak létre, egy másik test nevében beszéljek. Ez szerintem több koncentrációt igényel, mint a klasszikus színjátszás, ugye több szereplő van egy darabban, több hangot is kell használni, ezért is kihívás, és ezért is szeretem a bábozást. A gyerekeknek pedig egyszerűen szükségük van rá, a bábokkal olyan dolgokat is ki lehet hozni az előadásokból, mint például a varázslatok, repülések vagy pottyanások, amiket élő szereplőkkel sokkal nehezebb megvalósítani – mondta Balatoni Dóra bábművész.