Zebrán ütöttek el egy nőt és három gyermeket Kanizsán

facebook megosztás

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy könnyű sérüléssel és három anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.


Fotó: police.hu

A rendelkezésre álló információk szerint egy 67 éves férfi közlekedett 2020. január 3-án 9 óra 48 perckor Nagykanizsán, a Hevesi Sándor utcában a Dózsa György utca irányából a Rózsa utca felé egy Ford típusú személygépkocsival.

Amikor a Hevesi Sándor utca és a Balatoni utca kereszteződésénél lévő körforgalomból kihaladt a Rózsa utca irányába, a Hevesi Sándor utcában lévő kijelölt gyalogosátkelőhelyen nem biztosított elsőbbséget a neki balról jobbra gyalogosan közlekedő 34 éves nőnek és három gyereknek, akiket a fékezése ellenére elütött. A baleset következtében a nő és a három gyerek nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett - közölte honlapján a   Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.   

A szolgálatban lévő állomány három személyt fogott el, közülük egyet bűncselekmény elkövetésén értek tetten, kettőt az ellene kiadott körözés alapján. A zalai járőrök három főt állítottak elő.

A szonda egy esetben jelzett alkoholfogyasztást az ellenőrzött járművezetőknél Zala megyében.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.