A prémiumok és jutalmak jóvoltából 13,9 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben

facebook megosztás

Tavaly novemberben  a nem rendszeres kereseti elemek - jutalom, prémium - kifizetéseknek köszönhetően a bruttó átlagkereset 403 500 forint volt, 13,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).    

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 14,0 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 268 300, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 900 forintot ért el.    

A 3,4 százalékos novemberi inflációval számolva a reálkeresetek 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat.    

A közfoglalkoztatottak nélkül számolva a legalább 5 foglalkoztatottal működő vállalkozásoknál, 12,1 százalékkal 411 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset,     a költségvetési intézményeknél 18,1 százalékos emelkedéssel 436 ezer forintra emelkedett. (A közfoglalkoztatottak száma egy év alatt 16 ezerrel 99 ezerre csökkent tavaly novemberre.)    

A feldolgozóiparban 13,8, az építőiparban 13,2 százalékkal voltak magasabbak az átlagbérek és 444 ezer, illetve 302 ezer forinton álltak. A pénzügyi, biztosítási szférában 641 ezer forint volt a novemberi átlagkereset annak ellenére is, hogy mindössze 0,2 százalékos volt az éves emelkedés.     

Az állami szférában 28,4 százalékkal emelkedtek a keresetek a közigazgatás, védelem; kötelező társadalom-biztosítás területén és ezzel meghaladták az 563 ezer forintos átlagot, az oktatásban 7,6, az egészségügyben 11,8 százalékkal 366 ezer, illetve 377 ezer forintra nőttek a bruttó bérek.     

A tavalyi év első tizenegy hónapjában a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 374,5 ezer forint volt a bruttó havi átlagkereset 10,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, ami a 3,3 százalékos inflációval 6,9 százalékos reálkereset-növekedésnek felel meg.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.