Csapatjáték szerelemmel

facebook megosztás

Közös élményeket kínálnak a pároknak Kanizsán is a Házasság hete részeként. Csapatjáték szerelemmel – ez a programsorozat idei mottója, mely azt hangsúlyozza, hogy a házasság szerelemmel színezett kihívás a társaknak. 

A kanizsai programok egyik szervezője szerint a Házasság hete arra hívja fel a figyelmet, hogy a boldog házasság fenntartható egy életen át, csak tenni kell érte.

– Nagyon sokan nem tudnak róla eleget. Az a baj, hogy a hétköznapokban megszokássá válik, ettől kopott lesz, kiüresedik, és elveszti sokszor az örömét a kapcsolat. A házasság hete is arra hívja fel a figyelmet, hogy keresni kell a lehetőségeket arra, hogy kicsit felfrissítsük a kapcsolatunkat, élményeket gyűjtsünk, ilyeneket kínálunk a Házasság hetében is - mondta Baloghné Békési Beáta, a Szerelmes Kalandtúra Kanizsa szervezője.

A sorozatban előadással színesített közös játék, Valentin-napi mozizás, áldáskérő istentisztelet és szerelmesek miséje várja a párokat Kanizsán.

– A programok részben állandó programok, amelyeket minden évben megszervezünk. A Szerelmesek miséjét talán már tizedik alkalommal szervezzük. Úgy gondoljuk, hogy fontos az áldás is a pároknak, hiszen nem elég, ha mi küzdünk és játszunk, teszünk a kapcsolatokért, hanem jó, ha van egy áldás is rajta. Nemcsak a házaspárokat várjuk, hanem a szerelmes és jegyespárokat is, akik komolyan gondolják a kapcsolatukat - fogalmazott Bende Piroska, a Szerelmes Kalandtúra Kanizsa szervezője.

A mintegy 20 éve Angliából indult kezdeményezéshez 2008-ban csatlakozott Magyarország. A fővárosban, vidéki helyszíneken és a határon túl mintegy 300 program nyújt lehetőséget a házasság megélésére a vasárnapig tartó rendezvénysorozatban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.