Érdemes az emeletre is fellátogtani

facebook megosztás

Új kölcsönzési pontok nyíltak a könyvtárban: az intézményben egy ideje már nemcsak a földszinti pultnál lehet kikérni vagy visszaadni az olvasnivalókat, hanem az épület más részein, így az emeleten is. Az elérhető szolgáltatásokat információs táblák is jelzik. A bibliotéka emeletét azonban nem csak ezért érdemes felkeresni.


A szolgáltatások már az emeleten is elérhetők

– Az emelet a könyvtárnak az a helye, ahol ezerféle témával foglalkozó könyvek találhatók, a szakácskönyvektől kezdve az irodalomtudományig, képes albumoktól a helytörténeti munkákig mindenféle kötet van. Bármilyen érdeklődésű ember találhat itt magának könyvet, még az is, aki leginkább valamilyen olvasnivalót keres, hiszen memoárok is előfordulhatnak, mint például Rózsás János Keserű ifjúság című könyve. Fontos lenne, hogy az olvasóink újra és újra felfedezzék az emeletet, ezért kiállításokat hozunk ide fel, és a bejárati részt is átalakítottuk úgy, hogy a liftet immár a belső térből is lehet használni, tehát az olvasók lifttel tudnak közlekedni a két szint között – tájékoztatott Czupi Gyula könyvtárigazgató.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.