Évtizedes álom válhat valóra

facebook megosztás

Az idei év első felében újabb mérföldkőhöz érkezhet a Modern Városok Programban megvalósuló versenyuszoda folyamata a közbeszerzési eljárás elindításával.

– Miért tartja fontosnak a létesítmény megvalósulását? – kérdeztük Balogh László polgármestertől.

– Örömmel mondhatom, hogy egy évtizedes álom válhat valóra a versenyuszoda megépülésével Nagykanizsán, hiszen a vizes sportok iránt érdeklődők minden igényét kielégítő nagy volumenű beruházás valósulhat meg városunkban, a jelenlegi városi uszoda mellett található strand területén – hangsúlyozta a polgármester. – Az uszodánkban jelenleg már rendkívül nagy a zsúfoltság, hiszen a mindennapos testnevelés órák, az úszó edzések, illetve a vízilabda edzések miatt – nagy örömünkre –, csordultig van gyerekekkel a medence. Így azonban, a jelenlegi létesítmény nem tud kielégíteni egy nagyon fontos igényt a városi polgárok felé, akik szabadidejükben, vagy mindennapos sportolásként szeretnék használni az uszoda vízfelületét vagy kényelmi szolgáltatásait. A mai ember nagyon leterhelt, így különösen fontos, hogy szűk környezetében megtalálja a felfrissülés lehetőségét. Ma ezért sajnos el kell utazni városunkból, tehát nem is kérdés, miért is ennyire lényeges, hogy a leendő komplexummal egy jelentős igényre adunk választ, 21. századi technológiával, szolgáltatásokkal, és ami kulcsfontosságú, fenntartható üzemeltetéssel. Mindemellett, egy minősített uszoda lehetővé teszi országos és nemzetközi versenyek szervezését és befogadását, melyek mind hozzájárulnak vizes sportágaink és sportolóink fejlődéséhez, fejlesztéséhez, s e sportágak magasabb szintre emeléséhez. Célom, hogy minél élhetőbbé tegyük városunkat, színesítve annak szabadidős kínálatát, vonzóvá téve az ide látogatók számára is.

Mindannyiunk célja a modern komplexum megvalósítása

– Ön nemrégiben került a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. élére. Hogy látja a versenyuszoda megvalósulásának folyamatát? – tettük fel a kérdést Czirákiné Pakulár Judit ügyvezetőnek.

– A kormány 2017 decemberében döntött a Modern Városok Program keretében Kanizsán épülő versenyuszoda megvalósulásához szükséges támogatás biztosításáról, ennek köszönhetően a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésével megkezdődhetett a tényleges munka és a komplett műszaki tervdokumentáció elkészítése. Az elmúlt években tapasztalható jelentős építőipari és kivitelezői áremelkedésnek köszönhetően az a döntés született, hogy a beruházást két ütemre bontják.

Mit tartalmaz a beruházás?

– A 100% hazai forrásból létesülő újépítésű versenyuszoda – melynek megvalósulását a képviselőtestület tagjai egyöntetűen támogatják –, az önkormányzat elképzelései szerint a meglévő, majdnem 3 hektáros városi strandfürdő és uszoda területén kap helyet. Az új épülettömeg amellett, hogy beleilleszkedik a környezetbe, tiszteleg a régi uszoda tervezői munkássága előtt is. Az új épület elhelyezése során a tervezésben résztvevő szakemberek megvizsgálták a területen található értékes faállományt, melyek közül minden matuzsálemi fát megóv a beruházás. Ennek következtében – a terveken is jól látható módon – azokat a fákat, melyek a jövőbeli épület területén helyezkednek el, a tervezők különleges építészeti megoldásokkal, átriumokkal körbeépítették, illetve teljes egészében az épület részévé tették. Az új versenyuszoda kialakításánál a tervezők figyelembe vették a régi uszoda kialakult használatát is, és a két épület közötti átjárhatóságot, összeköttetést is biztosították. A versenyuszoda, mely különleges és egyedi szűrőrendszerének és prémium vízminőségének köszönhetően a versenyzők körében várhatóan rendkívül népszerű lesz, nemzetközi és hazai úszó, vízilabda, uszodai vizes sportok versenyeinek megrendezésére is alkalmas. Ennek okán a beruházás során egy 700 fő befogadására alkalmas nézőtér is létesül a medence mellett. Összefoglalva: mindannyiunk célja egy fenntartható módon üzemeltethető, környezetbarát technológiákat felvonultató, a jelenkori uszodai sportokat nemzetközi szinten is kiszolgáló modern komplexum megvalósítása.


A versenyuszoda az önkormányzat elképzelései szerint a meglévő, majdnem 3 hektáros városi strandfürdő és uszoda területén kap helyet

Az ön által említett két ütemben milyen elemek valósulnak majd meg?

– Az első ütemben elsősorban a sportberuházások: megépül az 50 m-es versenymedence, melynek főbb funkciója az edzések mellett a rövid- és hosszúpályás hazai és nemzetközi versenyek, valamint a női és férfi vízilabda versenyek lebonyolítása, továbbá a 25 m-es állítható fenékmélységű bemelegítő medence, mely az oktatáson, tanmedence funkción túl például a kisgyermekes családoknak is kedvez, hiszen baba-mama úszás foglalkozások megtartására is alkalmas. A második ütemben jöhetnek létre az új épületben az úgynevezett kényelmi szolgáltatások, rekreációs funkciók, melyek minden látogató, illetve versenyző valódi felfrissülését szolgálhatják majd. Az új wellness-részlegen a látogatók kikapcsolódását pezsgőfürdő, gőzkabin és finn szauna biztosítja a hozzájuk tartozó pihenő területtel, merülő-medencével és masszázs helyiséggel, míg a terápiás központban, elsősorban a sportolók edzését, regenerálódását pedig a különböző terápiás helyiségek – lebegésterápia, krioterápia, antigravitációs terápia –, és orvosi szoba segítik.

Mi várható a beruházás kapcsán a közeljövőben?

– Ahogy korábban is említettem, az építőipari és a kivitelezői árak jelentős emelkedése miatt az előttünk álló legfontosabb feladat, hogy meghatározzuk a valós beruházási költségeket. Ezután kormányelőterjesztés révén megkérjük a kormánytól a várhatóan magasabb költségekből kialakult hiányzó összeget, s amennyiben erre vonatkozóan megszületik a kormányzati döntés, indulhat is a kivitelezés.

Feltételezett közbeszerzési eljárás kiírását javasolják

Horváth Jácint, az ÉVE frakcióvezető-helyettese elöljáróban leszögezte: az uszoda megvalósítását az elmúlt években folyamatosan támogatták, és most is azt szeretnék, hogy az úszóknak és a vízilabdázóknak a mainál modernebb és tágasabb létesítmény állna a rendelkezésére. Természetesen úgy, hogy mindemellett a 2. ütemben tervezett kiegészítő beruházások is megvalósulnának.

A frakció aggályait is megfogalmazva hozzátette: az uszoda tervdokumentációja elkészült, az első becslések azonban nem pontosak, hiszen nem a kivitelezők adták meg. Ezek a tervezési költségbecslések jelenleg meghaladják a rendelkezésre álló 6 milliárd forintot.

– Ugyanakkor, hogy pontos képet kapjunk az uszodáról, az a javaslatunk, hogy írjuk ki a feltételezett közbeszerzési eljárást, és akkor tudni fogjuk, valójában mekkora értékűre állapítják meg a kivitelezők a beruházást. Arról voltak vitáink, hogy hol épüljön fel a létesítmény. A tervek a Sétakertre készültek, de mi azt is szeretnénk látni, hogy célszerű-e az 50 m-es kis-sávos versenyuszoda mellett kialakítani a jelentős méretű létesítményt egy bemelegítő medencével, és a továbbiakban a kiegészítő, sportolási és wellness funkciókat is ellátó 2. ütemmel. Szeretnénk, ha a beruházás mindkét üteme közbeszerzési kiírásra kerülne, a csapadékvíz elvezetését tartalmazó tervekkel együtt. Szerencsés lett volna, ha az elmúlt években a hozzá tartozó temető melletti nagyparkoló tervdokumentációja is elkészül, s mivel ez nem történt meg, így jelen pillanatban, ebben az eljárásban nem tudjuk meghirdetni. Amint tudjuk, hogy az első 2 ütemre mekkora összegű ajánlatok érkeznek, akkor tudunk továbblépni az uszoda ügyében, és többlet-forrást kérni, vagy más műszaki megoldást alkalmazni. Az első szándékunk az, hogy a mostani tervek szerint próbáljuk meg az uszodát megvalósítani, majd a következő években, a meg nem tervezett parkolóhoz is forrást igénylünk. A környező utcákat ugyanis jelentősen megterhelné a megnövekedő járműforgalom.

Horváth Jácint fontosnak tartotta megjegyezni: azért szeretnék, hogy a 2 ütem egyszerre kerüljön meghirdetésre és lehetőleg megvalósításra is, mert nem szeretnének úgy járni, mint a sportcsarnok esetében. Ott is 2 ütemre volt bontva a fejlesztés: az 1. ütem maga a csarnok, a 2. pedig a hozzá tartozó kiegészítő létesítményeket tartalmazza, melyek a látványterveken még a mai napig is láthatóak. A sportcsarnoknál azonban csak az 1. ütem került kiírásra és valószínű, hogy a 2. ütem meg sem valósul, mivel a helyére tervezték a velodromot. Nem szeretnék, ha az uszodabővítés nagyobb bevételt hozó egységei nem épülnének meg. A parkoló kialakítására az Éljen VárosuNk!-nak van konkrét ötlete, elképzelése, a beruházás végére szeretnék ezt is megvalósítani.

Szükség van a funkciók összehangolására


_

Az üzemeltetés oldaláról Karácsony Károly, a Kanizsa Uszoda Kft. ügyvezetője a jelenlegi és az új versenyuszoda funkcióinak összehangolását hiányolja, amit véleménye szerint az előzetes tervezés során sajnos nem vettek figyelembe. Ugyan összekötötték a két létesítményt, de mi lesz a meglévő, több mint 30 éves, nem túl környezetbarát és magas energiafelhasználású, költséges üzemeltetésű uszodával? Ugyanúgy itt marad mellette, mert gyakorlatilag a versenyuszodát ide tervezték, mintha a régi uszoda itt sem lenne.

– Az Idősügyi Tanács képviselői már januárban érdeklődtek, jelezték, hogy hiányolnak egy kisebb élmény-, és termálvizes medencét. Ezen is el kellene gondolkodni – jegyezte meg az ügyvezető. – A meglévő uszodából, a strand irányába egy kisebb méretű termál medence bővítése már 2007-ben is szóba került, de akkor is elmaradt forráshiány miatt a kivitelezése. Megoldást jelenthetne ezen a téren, ha a meglévő uszodából a tanmedence funkciói átkerülnének az újba, és akkor a meglévőben akár ülőpadok felszerelésével ki lehetne alakítani egy termálmedencét a lakosságnak.

Az ügyvezető példaként utalt a Csurgón megépült új uszodára, ahol egy minimális felületű termálvizes kültéri medencét egész nap használhatnak az idősek. Ez egy sarkalatos, megoldásra váró pontja a beruházásnak.

A tervegyeztető megbeszélésen elhangzott, külön pályázat keretében kell realizálni a funkciók elosztását. A mostani uszoda üzemeltetési költsége gyakorlatilag megmarad, és ehhez jön hozzá majd az új létesítményé. A tervezett – teljes gépészeti és termál igényt magába foglaló – üzemeltetési költséggel kapcsolatos kérdésére Karácsony Károly azt a választ kapta a tervezőtől, hogy a megbízó részéről nem kapott felkérést a konkrét költségek kidolgozására. Pedig tudni kellene, hogy mibe kerül majd az üzemeltetése és annak alapján lehetne terveztetni a városi büdzséből.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.