Felelős állattartás – ez nem egy elcsépelt szófordulat, vagy lerágott csont!

facebook megosztás

Már a fajta kiválasztásánál eldől minden, ugyanis a leendő gazdának ismernie kell saját magát ahhoz, hogy tudja, milyen kutya való hozzá. A jövőben kibontakozó problémákat pedig tetézheti a rossz alomból történő vásárlás, a lakóhely, valamint az egyik legfontosabb tényező, a nevelés.

– Az embernek saját magával kell tisztában lennie, illetve azzal, hogy mit szeretne csinálni a kutyával – szögezte le elsőként Tóth József tenyésztő. A Sport és Hobbi Kutyások Dél-Zalai Egyesületének elnöke azt mondta: nem szabad csupán a látszat alapján választani, tudni kell, milyen célra tenyésztették ki a szóban forgó ebet, továbbá milyen vérvonallal rendelkezik. A közelmúltban bekövetkezett sajnálatos tragédia, a keleti városrészben történt támadás kapcsán fordultunk a szakemberhez.

– Szaporítótól nem szabad kutyát venni. Abszolút nyomon követhetetlenek a felmenők, nem tudni milyen idegrendszeri terheltsége van a kutyának. Lehet, hogy jól mutat, de a viselkedésénél kiütköznek majd a problémák. A szaporító olcsóbban adja a kutyát? Igen, de mint a mondás is tartja, olcsó húsnak híg a leve. A tartási körülményekről ne is beszéljünk… Egy nagytestű kutyát nem szabad órákra bezárni, és 10 perc séta még egy csivavának sem elég. A nagyokat le kell fárasztani, naponta minimum kétszer. Mert ha ez nem történik meg, akkor „befordul” a kutya, agresszívvé válik, és akit ér, azt megharapja.

Az ember négylábú társát be lehet íratni kutyaoviba, iskolába, engedelmességi tanfolyamokra, de az otthoni bánásmód legalább ilyen fontos.

– A kutyával be kell tartatni a szabályokat, meg kell neki tanítani, hogy mit lehet tenni, és mit nem, úgy mint a gyerekeknél – tette hozzá Tóth József.

– Véleményem szerint a legnagyobb probléma az, hogy a kutyákat úgy szeretik sokan, mint a gyerekeket, vagy még jobban. Sokaktól hallom, van olyan kutya, amelyik asztalnál eszik. A genetika nem hazudik. Tudomásul kell venni, hogy a kutya egy állat, ösztönlény, az ösztönei irányítják. Helyén kell kezelni, és akkor békés egymás mellett élés alakul ki, és nem lesz vele probléma.

Békés egymás mellett élés – a fogalomba több oldalról is bele lehet kapaszkodni. A kutyatartásnak ugyanis vannak kitételei, amelyeket helyi rendeletek, vagy a szabálysértési törvény tart kordában. Ebbe a körbe tartozik a kutyapiszok felszedése, de az elkóborolt ebek ügye is. A közterület felügyelők szerint a korábbi évekhez képest kevesebb ügyben kell ilyen téren intézkedniük.

– Közterületre felügyelet nélkül nem lehet kutyát kiengedni – hangsúlyozta Bakonyi Tamás, a Közterület Felügyelet vezetője.

– Ez a szabálysértés leginkább akkor valósul meg, amikor a családi házaktól megszökik a kutya például a kerítés rossz állapota miatt. Szintén szabályt sért, ha valaki póráz nélkül sétáltatja a kutyáját. Több ilyen esetünk volt, büntettünk is. Előfordult, hogy valaki többszöri felszólítás után sem tanúsított jogkövető magatartást.

A Közterület Felügyelet figyelmeztethet a helyszínen, aztán következik a helyszíni bírság, amelynek mértéke 5-50 ezer Ft-ig terjed. Többszöri helyszíni bírságolás után közigazgatási eljárás indul, ebben az esetben a bírság felső határa 150 ezer Ft.

Bakonyi Tamás szerint a törvényi szabályozásnak pozitív hatása van, a keleti városrészben élők mégis sok esetben találkoznak póráz nélkül sétáltatott kutyával. Kovács Milán szinte naponta szembesül a helyzettel.  

– Látszik rajtuk, hogy idomítottak, szót is fogadnak a gazdájuknak, én mégsem értek egyet ezzel a magatartással. Az én drótszőrű tacskóm például vak, e miatt meg is fogom, mikor jön velünk szembe egy másik kutya, mert tudom, hogy az enyém rámorog, ugat a másikra. A többi gazdi csodálkozva kérdezi, miért teszem, hiszen az ő kutyájuk nem bánt. Na igen, és honnan tudják, hogy az enyém nem marná meg a másikat? Miért kell ezt a hozzáállást furcsállni? – tette fel a kérdést a Kazanlak körúton lakó fiatalember.

A békés egymás mellett élés a társasházakban is fontos kérdés. A keleti városrészben rengeteg a kutya, a társasházaknak pedig van házirendje.

– Gyakran érkeznek jelzések a kutyatartással kapcsolatban, ezek többnyire abból fakadnak, hogy van, aki szereti az állatokat, s van, aki nem. Nagy általánosságban elmondható, a többség felelősen viselkedik, kevés az extrém helyzet. Leginkább amiatt panaszkodnak a lakók, ha valahol túl sok kutya van, vagy túl hangos az eb – de ez a jelentős kisebbség – mondta Horváth Jácint, a körzet önkormányzati képviselője (ÉVE).

Kanizsán kibontakozóban van egy, a felelős állattartást előtérbe helyező kezdeményezés: a tervek szerint lakossági fórumon ütköztetnék a véleményeket és az ellenvéleményeket. Az érintettek szerint szükség lenne egy szigorúbb helyi rendeletre is, amely összhangban lenne az állatvédelmi törvénnyel.  

Vincze Adél

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.