Fiatalok Az Európai Erdőkben – 2020

facebook megosztás

Az Országos Erdészeti Egyesület és az “Young People in European Forests” (YPEF) Nemzetközi Bizottság nemzetközi tanulmányi versenyt hirdet Fiatalok Az Európai Erdőkben – 2020 címmel.

Európa, mint kontinens, ezen belül az Európai Unió, és a nem uniós országok rendkívül változatos természeti és gazdasági környezettel rendelkeznek. E változatos környezet meghatározó eleme az erdő, annak jellegzetes megjelenésével, növény és állatfajaival, tájképi jellemzőivel, valamint az ott folyó emberi tevékenységekkel. Az erdő Európa egyik utolsó természetes, természetszerű életközösségeként számos lehetőséget kínál ismereteink bővítésére, a pihenésre, a közösségi és egyéni munkavégzésre. Ugyanakkor országonként és régiónként más erdők és erdészeti feladatok jellemzik.

A YPEF verseny célja, hogy a résztvevő középiskolás diákok megismerjék Európa és az egyes országok erdeit, a természet és környezetvédelemben betöltött szerepüket, és az ehhez kapcsolódó erdészeti tevékenységeket. Objektív kép alakuljon ki bennük a természeti erőforrások megőrzéséről és a velük való fenntartható gazdálkodás szükségességéről saját környezetükben és európai léptékben egyaránt.

A versenyhez csatlakozott országok: Ausztria, Csehország, Észtország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Portugália, Románia, Szlovénia, Ukrajna, Szlovákia, Belgium, Svájc, Norvégia, Görögország, Finnország, Ciprus, Ukrajna, Moldova.

A jelentkezés feltételei

A versenyre 2-3 fős csapatok jelentkezhetnek, a tagok nem lehetnek fiatalabbak 15 és nem lehetnek idősebbek 19 évesnél a 2019/2020-as tanév kezdetén, azaz 2019. szeptember 1-én.

A verseny nyelve angol (minden csapattag esetében feltétel a nyelvtudás). A verseny nemzeti szakaszának első fordulójában a feladatok magyar nyelven kerülnek megfogalmazásra, a nemzeti és nemzetközi döntő feladatai kizárólag angol nyelvűek.

A jelentkező csapatoknak regisztrációs díjat nem kell fizetni.

 A felkészülési anyag

A verseny felkészülési anyaga a verseny nemzetközi honlapján (www.ypef.eu), valamint további anyagok a nemzeti szakaszhoz az Országos Erdészeti Egyesület honlapján (www.oee.hu) hamarosan elérhetőek lesznek.

 A verseny ütemezése

A verseny nemzeti szakasza kétfordulós. A legeredményesebben szereplő csapat jut a nemzetközi döntőbe.

A nemzeti szakasz első fordulójában az európai erdőkre vonatkozó általános és az egyes országokra vonatkozó speciális kérdések alkotta teszt mellett a magyar erdőkkel kapcsolatban írandó esszé képezi a verseny feladatait. A verseny nyelve: magyar. Első forduló tervezett időpontja: 2020. március 26.

A nemzeti szakasz döntője során az európai erdőkre vonatkozó általános és az egyes országokra vonatkozó speciális tesztkérdések alkotják a feladatlap kérdéseit. A feladatlap mellett a döntőre, adott témában tudományos posztert kell készíteni minden csapatnak (a poszter témáját és paramétereit az első fordulót követően közöljük). A verseny nyelve: angol. Nemzeti szakasz döntőjének tervezett időpontja: 2020. május közepe.

A nemzetközi döntőbe kerülő nemzeti csapatokból sorsolással háromfős, többnemzetiségű csapatok kerülnek kialakításra. Innét kezdve egyes feladatokat a nemzeti, másokat a vegyes összetételű csapatoknak kell megoldani. A csapatokra háromfordulós megmérettetés vár. Az első egy teszt feladatsor megoldása a kiadott ismeretanyagból (nemzeti csapat). A második forduló a szabadban, az erdőben kerül lebonyolításra, ahol több helyszínen kell játékos feladatokat megoldani a csapatoknak (vegyes csapat). A harmadik fordulóban a csapat megadott témában egy Power point prezentációt tart a többi csapatnak, amelyben feladata a téma lehető legszakszerűbb, legérdekesebben bemutatása (nemzeti csapat).

Mind a nemzeti, mind a nemzetközi csapatok versenyében lesz eredményhirdetés.
A verseny nyelve: angol. Nemzetközi döntő tervezett időpontja és helyszíne: 2020. szeptember, Ukrajna.

 Jelentkezés

Az OEE honlapjáról letölthető excel fájl kitöltésével és a ypef@oee.hu címre való megküldésével lehet jelentkezni. Figyelem! Egy iskola több csapata jelentkezhet egy excel fájl megküldésével!

Jelentkezési határidő: 2020. február 26.

Országos Erdészeti Egyesület

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.