Horvát-magyar pályázat nyújthat anyagi fedezetet a Kiskastély felújítására

facebook megosztás

Nagykanizsa egy Kapronca-Kőrös megyei festőművészeti teleppel pályázott közösen több mint 250 millió forintra, a döntés pár héten belül megszületik. A városvezetők azonban elhatározták, a pályázat sikertelensége esetén is felújítják a 146 éves épületet.

Legutóbb 2017 nyarán számoltunk be arról, hogy elkezdődhet a Kiskastély renoválása. A munkákat akkor 2018 nyarára tervezték befejezni a szakemberek. A felújítás azonban nem történt meg, az ikonikus épület állapota továbbra is hónapról hónapra romlik. A Kiskastély csaknem három éve áll üresen, a fő problémát a tetőtéri gerendákban talált könnyező gomba, és az annak eltávolítását követő beázás okozta. – Ez a könnyező gomba egy olyan faj, amit tulajdonképpen csak égetéssel, kivágással lehet eltávolítani. Így az épület alapproblémáját tulajdonképpen ez adja, ez adta. Ezt azonnal el is hárították, emiatt azonban azóta üres a Kiskastély. Meg kellett óvni a műtárgyakat, a berendezést. Ezt az önkormányzat és a Thúry György Múzeum meg is tette – említette Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

Károlyi Attila a legutóbbi közgyűlésen is szót kért a Kiskastély ügyével kapcsolatban. Az önkormányzati képviselő stábunknak elmondta, felháborítónak tartja a 1996-os felújítási munkák minőségét, és hozzátette, az ÉVE-frakciója elhatározta, hogy megoldja az ikonikus épület problémáját.  – Ezelőtt hét évvel 15 millió forint lett volna a felújítása, később 50, s már akkor is rettenetesen katasztrofálisnak tartotta a helyzetet az akkori polgármester úr. Annyira katasztrofálisnak, hogy utána fütyült rá. S az általa vezetett fideszes önkormányzat se foglalkozott ezzel az épülettel. A mai napig, mert most az Éljen VárosuNk! Egyesület úgy döntött, ha törik, ha szakad, az épületet felújítjuk – hangsúlyozta Károlyi Attila, az Éljen VárosuNk! Egyesület önkormányzati képviselője.

A felújítás anyagi fedezetét egy interreges projekt biztosíthatja. A közgyűlés tavaly áprilisban döntött a hlebinei naiv festőművészeti teleppel közös pályázat beadásáról. A horvát partner elkötelezettségéről a polgármester személyesen is meggyőződött, hiszen többször is találkozott a projekt határon túli képviselőivel. – A végtelenségig, sőt, belátható ideig sem maradhat ez így, tehát: ha lesz nyertes pályázat, ha nem lesz nyertes pályázat, a városnak akkor is kötelessége ezt a problémát kezelni, megoldani. Hogy pontosan mikor lesz a megoldás, azt még jelen pillanatban nem tudjuk, de csapataink küzdenek, s azt hiszem, hogy közmegegyezéses módon, minél többen azon vagyunk, hogy ez a probléma orvosolódjék – tette hozzá Balogh László, Nagykanizsa polgármestere.

Működése idején fontos és népszerű kiállítóhelye volt a Kiskastély a Thúry György   Múzeumnak, hiszen Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet, valamint Z. Soós István festőművészek alkotásait is itt láthatták az érdeklődők.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.