Idén a Kanizsa Médiaház szervezi a dödöllefesztivált

facebook megosztás

A január végén tartott közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. alapító okiratának módosítása. A Társaság azt szerette volna, ha tevékenységi körének bővítésével lehetősége nyílik különféle városi rendezvények szervezésére, lebonyolítására. A javaslatot hosszas vitát követően fogadták el, majd arról is döntés született, hogy az idei dödöllefesztivált már a Médiaház rendezi.


A tervek szerint a dödöllefesztivál idejére nem zárnák le a Fő utat (Fotó: archív)

Parázs vitát eredményezett a januári közgyűlésen az a bizonyos hetedik napirendi pont, melyben javaslatot tettek a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. tevékenységi körének bővítésére. Az önkormányzati tulajdonban lévő Médiaház tervei között szerepel, hogy a jövőben akár városi, akár saját forrásból finanszírozott rendezvényeket szervezzen.

A felszólalásokból érezhető volt, hogy az előterjesztés megosztja a képviselőtestületet. Bizzer András, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője elsőként foglalt állást. Mint mondta, a média maradjon média és ne váljon rendezvényszervező céggé.

– Összeférhetetlenség is előállhat, hiszen a nagyrendezvényeink esetében több médiatámogató is van, mint például a megyei napilap. Felmerülhet, hogy ezek a versenytársak vajon fogják-e támogatni azt a rendezvényt, ahol a főszervező a Médiaház – vetette fel Bizzer András.

Aggályaira Fodor Csaba, az Éljen VárosuNk! frakcióvezetője reagált, aki szerint igen is fontos a tevékenységi kör bővítése, hiszen ha a Kanizsa Médiaház rendezvényeket szervezhet, akkor a város vezetése az elkövetkezőkben jobban ráláthat majd azokra az összegekre, amelyekre korábban nem volt lehetőség.

Az előterjesztést elfogadták a képviselők, majd a következő napirendi pont tárgyalásakor az ÉVE-frakció tagjai ki is jelölték a Médiaházat az idei dödöllefesztivál szervezőjévé. Ekkor a napirendi ponttal kapcsolatban ismét Bizzer András kért szót, aki nemtetszésének adott hangot, mert egy ilyen fontos rendezvény szervezőjének kiválasztása pályáztatás nélkül történt. Horváth Jácint (ÉVE) felszólalásában hangsúlyozta: az elmúlt években sem volt valós verseny, mivel eleve meghívásos alapon működött a pályáztatás, ahol a két-három induló közül mindig a KonTuRplusz Egyesület nyert. Berta Krisztián (ÉVE) szerint a főzőversenyre jelentkező csapatok számának csökkenése is kiválóan mutatja, hogy szükség van a szervezők „vérfrissítésére”. Utolsóként Schauta Marcell (ÉVE) szólalt fel, aki azt reméli, hogy a Médiaház új szellemiséget visz majd a fesztiválba. A javaslatot végül 8 igennel, 6 nemmel és 1 tartózkodással fogadták el a képviselők. A döntés értelmében tehát a 17. Kanizsai Bor- és Dödölle Fesztivált az ősszel már a Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. szervezi meg.

A Médiaházra tehát új kihívások várnak, a szervezés azonban nem hátráltatja az eddigi munkát, mivel nem a jelenlegi munkatársak feladatköre bővül ezzel.

– Egy külön csapat alakul, de ha a Médiaház alkalmazottainak van kedve, akkor kipróbálhatják magukat ilyen területen is, hiszen az ajtó mindenki előtt nyitva áll. A csapatot egyébként már szervezzük – mondta el Tar Mihály.

A Kanizsa Médiaház Nonprofit Kft. ügyvezetője azt is elárulta, olyan emberekkel kíván együtt dolgozni, akikről tudja, hogy mire képesek, mivel korábban már bizonyítottak, és akik teljes mértékben megbízhatóak.

– Ami furcsa volt és egyben érdekes, de valamelyest kis büszkeséggel töltött el az az, hogy anélkül, hogy bárki közzé tette volna, hogy a dödöllefesztivált a Médiaház szervezi, már lett is két csapatunk. Az egyik rögtön közgyűlés után jött oda és mondta, hogy ha mi szervezzük, akkor jönnek. A másik pedig azzal a kérdéssel fordult hozzám, hogy ugye, most már nem lesznek kitiltva, mert akkor ők is jelentkeznének.

Tar Mihály előzetesen néhány részletet is elárult az idei dödöllefesztiválról, ami biztosan más lesz, mint az eddig megszokottak.

– Terveink között szerepel, hogy ne, vagy csak nagyon minimálisan akadályozzuk a város forgalmát. Nem akarjuk lezárni a Fő utat és az Erzsébet tér melletti forgalmat sem korlátoznánk a Fő út és a Király út irányába. A rendezvényt több helyszínre is elvinnénk a belvárosban. Ami már biztosnak tűnik, az a Kiskastély udvara, de felmerült a Károlyi-kert és a Múzeum tér is.

A Kanizsa Médiaház ügyvezetője már több nagyrendezvényt is maga mögött tudhat, ezért mindenkit biztosított arról, hogy nem lesz rossz kezekben a fesztivál. A rendezvényt szervező csapat pedig már a héten összeül.

Nagy Éva

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.