Március közepéig láthatók Novinics Krisztián képei a HSMK-ban

facebook megosztás

Gyermekkora óta érdeklődik a fotózás iránt Novinics Krisztián, akinek már sokadik alkalommal nyílt kiállítása a városban. – Nekem nagyon tetszenek ezek a fotók, hiszen olyan pillanatokat mutat be, amelyeket nem biztos, hogy ha valaki jár az erdőben vagy a természetben egy-két alkalommal, akkor megtapasztalhat. Ez egy óriási türelemjáték, és rengeteg idő, energia kell ahhoz, hogy valaki ilyen pillanatokat kapjon el, mint amiket a fotókon látunk – mondta Steyer Edina, a Zalaerdő Zrt. PR előadója.


A tárlat március 15-ig látható a HSMK színházi előcsarnokában

Az amatőr fotós elsősorban a természet szépségeit, változatosságát örökíti meg. Kedvelt témái közé tartoznak az állatok, az elmúlt időszakban a legkisebb egyedeket helyezte a fókuszba. – A kölyköknek van egy olyan szertelenségük, ami a közönségnek is adhat egy élményt. Van egy kép, amin egy kisróka látható. Az én jóvoltamból életében először látott tojást. Először nem tudta, hogy mi az, szagolgatta, aztán megnyalta, majd játszott vele, aztán egy idő után felvette és bevitte a kotorékba. Nem sokkal később visszajött – miután elásta bent –, tiszta föld volt az orra és teljesen be is fordította magát, mintha megmutatná nekem, hogy mit csinált – fogalmazott Novinics Krisztián fotós. A tárlat március 15-ig látható a HSMK színházi előcsarnokában.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.