Megadni nekik mindent – a méhcsaládok tavaszi fejlesztéséről

facebook megosztás

Már készülnek a méhészek az évszakváltásra – a szakmai programsorozat legutóbbi előadásán egyebek mellett a méhcsaládok gyors tavaszi fejlesztéséről hallhattak az érdeklődők. A szervező Nagykanizsa és Környéke Méhészegyesület tisztújítást is tartott a hétvégén, az elnökség összetételében nem történt személyi változás.

A szervezet négyévente tart tisztújítást. A következő ciklusban ugyanaz a vezetőség folytatja a munkát, amelyik eddig, illetve apróbb változások lesznek az egyesület életében.

– Egyedül az ellenőrző bizottságba került be egy új tag, illetve eddig öt küldöttet delegálhattunk az országos egyesületbe, de mivel annak megváltozott az alapszabálya, most két küldött lehet. Igazából maradt minden. Szeretnénk folytatni azt a munkát, amelyet már évek óta csinálunk – mondta el kérdésünkre Somogyi Gyula elnök.

Ennek egyik fontos része a tagok szakmai továbbképzése. Az elmúlt hetekhez hasonlóan ezúttal is egy sokakat érintő témában tartottak előadást: a méhészkedés gazdaságosságáról és a méhcsaládok tavaszi felfejlesztéséről. Zimmer Zoltán elmondta: a méheknek egyre több kihívással kell megküzdeniük, a méhlegelők hiányától kezdve az éghajlatváltozásig.

– Váratlan kihívások ezek a méheknek, akik már több mint százmillió éve fejlődnek. Ami most van, arra másképp reagálnak, mint ahogy azt megszoktuk. A méhésznek nagyon figyelnie kell arra, hogy a legyengült méhcsaládot fel tudja fejleszteni, és termelni tudjon. Nagyon rövid az idő ehhez, éppen ezért mindent meg kell adni a méhcsaládnak: a szűkítést, a melegen tartást, az élelemkiegészítést, tehát amit éppen igényelnek a méhek. Ha ezt a méhész megteszi, május közepére jó és erős méhcsaládjai lesznek – fogalmazott Zimmer Zoltán méhész.

Ha az időjárás is kegyes lesz, a gazdák számíthatnak akácmézre. Az egyesület következő programja a méhészbál lesz szombaton, tavasztól pedig több szakmai kirándulás is várható, például áprilisban Gödöllőre.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.