Megalapozni vele a továbbiakat

facebook megosztás

Vasárnap folytatódnak az NB I-es sakk csapatbajnokság küzdelmei és a bajnoki címvédő, egyben listavezető Tungsram-Aquaprofit Nagykanizsai SK első számú együttese a fővárosba látogat, ahol a Morihana Pénzügyőr SE vendégei lesznek.

A kanizsaiak, mint elsők a hatodik PSE-hez utaznak és a dél-zalaiak egyáltalán nem tagadják, bármennyire is jó ellenfélhez látogatnak, az 5. forduló találkozója roppant fontos nekik egy mind nagyobb különbségű siker reményében.

- Kilenc fordulóval nagyon rövid a pontvadászat, s ha ehhez hozzávesszük, hogy dupla fordulókkal nyit, illetve zár a mezőny, még inkább úgy adja ki, hogy valamennyi párosításunk kimondottan fontos – elemezte Papp Nándor nagykanizsai csapatvezető a bajnokság egyediségét. - Masszív együttes a Pénzügyőr, hiszen ha külföldieket is hoz, akkor nagyon erős, ugyanakkor képes meccseket is úgymond eldobni, ha jóval esélyesebb ellenlábasokkal találkozik. A táblapontok esetében ugyanakkor nagyon oda kell nekik is figyelniük, hátrafelé ugyanúgy, így inkább arra számítunk, hogy velünk szemben nagyon jó felállásban szerepelnek. Nekünk a meccsel jó lenne megalapoznunk a továbbiakat, hiszen felgyorsul innentől a bajnokság és esetünkben a DVTK, valamint a Paks elleni találkozók a sorozat végére maradnak.

Az NB I B- nagykanizsai csapat számára is folytatódik a szezon, az ötödik helyen álló TANSK II vasárnap a Viadukt Biatorbágy vendége lesz.

P.L:

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.