Meglett a második hely az alapszakaszban

Ahogy az egy nagy téttel bíró mérkőzéshez illik, a Nagykanizsai Futsal Club NB II-es csapata izgalmas csatában kerekedett felül érdi ellenfelén, így a kanizsaiak az alapszakasz második helyén zártak a Nyugati csoportban.

Nagykanizsai Futsal Club (2.) - 5Stars-Érdi VSE (6.) 4-2 (1-2)

NB II Nyugati csoport futsal-mérkőzés, 22. forduló. Nagykanizsa, 100 néző. Vezette: Vass I. (Héra, Bíró). G.: Szakmeiszter J. (20., 40.), Bogyó (31., 39.), illetve Zsidi (12.), Bozsoki (18.)

NFC: Szakmeiszter Á. - Bogyó, Kollár, Koronczai, Szakmeiszter J. Csere: Losonczi, Csavari, Schuller, Szalai D. Edző: Bagó Gábor.

Ahogy egykor a labdarúgó NB I-ben – az Olajbányász igazoltjaként -, úgy mostanság is jó néhányszor szólítja a sorsolás Nagykanizsára Kajdy Györgyöt, az érdi futsalegyüttes csapatvezetőjét, hiszen a futsal NB II Nyugati csoportjának 22. fordulójában az Érdi VSE ismét a dél-zalai városba látogatott. Az utolsó kör a kanizsaiaknak bírt nagyobb téttel, hiszen Szakmeiszter Ádámék győzelme az NFC-nek az alapszakaszbeli második helyet jelentette csoportjában. A tétnek megfelelően kissé óvatosan is kezdtek a hazaiak, egyben a vendégek is figyeltek arra, hogy a vendéglátók ne gyorsíthassák fel túlzottan a játékot. Nem véletlenül szervezte az érdiek játékát Bozsoki Imre, aki korábbi kanizsaiként ráadásul ismerte – az egykori teremfoci tornákról - a „hely szellemét” is és idővel a zöld-fehérek vezetéshez is jutottak. Kétgólos előnyük már tekintélyesnek hatott, ezért jött jól az első félidő utolsó pillanataiban Szakmeiszter János szépítése. A második húsz perc már meghozta a Kanizsa kitartó próbálkozásinak gyümölcsét, mivel a játékrész felénél Bogyó Károly egalizált. Ez persze még nem lett volna elég az üdvösséghez, pontosabban az alapszakasz második helyéhez, az utolsó pillanatokban viszont az NFC még kétszer eredményes tudott lenne, mellyel a nagykanizsaiak győztek és még kedvezőbb helyzetből várhatják a rájátszást.

- Nagyon nehéz mérkőzésünk volt az érdiek elleni, melyen nem játszottunk jól, hiszen rengeteg technikai hibát vétettünk – értékelte a találkozót az NFC trénere, Bagó Gábor. - Az érdiek kapusa emellett rendkívül jó napot fogott ki, ennek ellenére sikerült itthon tartanunk a három pontot, mellyel az alapszakaszt a második helyen fejeztük be. Úgy gondolom, nagy teljesítmény ez a srácoktól a második NB II-es szezonjukban. Várjuk a rájátszást, ahol minél jobb eredményt szeretnénk elérni.

P.L.