Művészek és művészetkedvelők bálja

facebook megosztás

A művészek és a művészetkedvelők is báloztak a farsang időszakában. Szombaton a zeneiskola tanárai és pártolóik mulattak együtt. A bál hagyománya 1992-re vezethető vissza, a hagyományos rendezvényre mindig várják a pártolókat is. - Művészetpártolók bálja is, hiszen nem csak azokat a diákokat és szülőket várjuk, akik intézményünk növendékei illetve szülei, hanem olyanokat is, akik már elmentek tőlünk, de nagyon szívesen jönnek vissza. Sőt, olyan vendégeket is várunk, akik szívesen festenek, vagy a művészetekben jeleskednek – mondta el Baráth Adrienn, a zeneiskola igazgatója.


A vidám rendezvényen a zeneiskola minden tanára részt vett

A bálozó zeneiskolásokat a város polgármestere is köszöntötte. A hangulatra már a bál kezdetekor sem volt panasz, a zeneiskola tanárai felsorakoztak. - Természetesen a szülőkkel kommunikálni kell a zeneoktatásban, feltétlenül szükséges, hogy a tanárok beszéljenek a szülőkkel, hiszen együtt készítjük fel a gyerekeket arra, amit elérünk, akár egy versenyen. Itt viszont tényleg a mulatságról van szó. Hétközben meg tudjuk beszélni a dolgainkat, de ide eljövünk, együtt vagyunk, és tényleg jól érezzük magunkat – fogalmazott Tatár Csaba, a zeneiskola tanára. A művészek, művészetkedvelők és pártolóik hajnalig báloztak a Medgyaszay házban.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.