Olvasóink kérésére utánajártunk…

facebook megosztás

Mint azt tapasztalhatjuk, hétközben és hétvégén is meglehetősen nagy a gyalogosforgalom a Kaposvári út Csónakázó-tó felé vezető járdaszakaszán.

A 61-es főút Kaposvári úti felvezető sávján kialakított kerékpárút átadása óta azonban sokakban felmerült a kérdés: hol mehetnek át szabályosan az úttesten. Folytathatják-e egyenesen az útjukat, mivel nincs kijelölt gyalogátkelőhely, vagy használják inkább a néhány méterre távolabb lévő, kerékpárosoknak kijelölt útszakaszt. Több olvasónk kérését tolmácsolva fordultunk a Nagykanizsai Rendőrkapitánysághoz.


Fotó: Jancsi László

Kérdésünkre válaszolva Perényi Tamás törzsőrmester elmondta:

– A KRESZ szerint a gyalogos ott kelhet át az úttesten, ahol kijelölt gyalogátkelőhely van. A járda meghosszabbított vonalában – mint ahogyan a felvételünkön is látható – átkelhet az úttesten, viszont az autókkal szemben nincs elsőbbsége. A kerékpárosok számára egyértelműen jelzi a tábla, hogy ugyanúgy meg kell állniuk, el kell engedniük az autósokat és csak utána kelhetnek át az úttesten. Mivel a kerékpárutat felfestéssel átvezették az úttest egyik oldalától a másikig, nem kell leszállni a bicikliről, elég, ha megállnak, körülnéznek, s ha nem jön semmilyen jármű, akkor áttekerhetnek. Itt nincs az a kötelezettség, mint egyéb helyeken a városban.

Bakonyi Erzsébet

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.