Szerdán már nemzetközi találkozó következik

facebook megosztás

Téli harmadik felkészülési mérkőzését már Nagykanizsán vívta az FC Nagykanizsa NB III-as labdarúgó együttese, ellenfele a harmadik vonal Közép csoportjában szereplő HR-Rent Kozármisleny FC volt.

FC Nagykanizsa – HR-Rent Kozármisleny FC 1-2 (1-1)

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Nagykanizsa, 70 néző. Vezette: Kubicsek. G.: Lőrincz, illetve Turi (11-esből), Babinszky.

Nagykanizsa: Borsi (Horváth M.) – Bagó B., Simonfalvi, Major, Horváth B. - Béli M., Kovács Gy., Szegleti – Ekker, Vittman, Lőrincz. Pályára léptek még: Gerencsér, Hampuk, Herzsenyák, Kretz. Vezetőedző: Koller Zoltán.


A Nagykanizsa - Kozármisleny labdarúgó-mérkőzésen a játékosok - ahogy a kanizsai Horváth Balázs (20) sem - nem ismertek elveszett labdát

Fotó: Polgár László

Remek felmérő ellenfelet választott az FC Nagykanizsa labdarúgó együttese, hiszen a szintén NB III-as Kozármisleny sem takarékoskodott erejével, tudásával, miután útjára indult a labda. Ahogy a hazaiaknak, úgy a vendégeknek is voltak jócskán lehetőségeik – az egész találkozó folyamán. A vezetést az első félidő derekán büntetőből a Baranya megyeiek szerezték meg (0-1), majd nem sokkal később egy mélységi passzt követően Lőrincz Bence helyezett szépen a balösszekötő helyéről az ellenfél hálójába (1-1). A második játékrészben a mislenyiek újból valamivel kezdeményezőbbek voltak és idővel éppen a néhány napja az MTK-tól kölcsönvett Babinszky Bence be is köszönt a kanizsaiaknak (1-2). A találkozó ezt követő menetében is nagy erőket mozgattak meg a csapatok a további gólokért, a lehetőségekből azonban több találat már nem született, így a Kozármisleny nyerte a találkozót. A kanizsaiaknál még nem mutatkozhatott be az új szerzemény, a 25 esztendős Baráth Martin, akit a piros-kékek a Hévíztől szereztek meg. A labdarúgónak még az ősszel volt egy kézsérülése, a lemezeket nemrég vették ki a műtött testrészből, s innentől tud csak teljes erőbedobással a munkára koncentrálni. Az FCN következő felkészülési meccsére szerdán kerül sor a dél-zalai városban, Koller Zoltán legénysége 11 órától a horvát Slaven Belupo B gárdáját fogadja az Olajbányász-sporttelepen.

P.L.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.