Tudományos előadásokkal, könyvbemutatóval és fotókiállítással indult a XII. Országos Farsangi Fánkfesztivál

facebook megosztás

Tudományos előadásokkal, könyvbemutatóval és fotókiállítással indult tegnap a XII. Országos Farsangi Fánkfesztivál. A farsangi hagyományok és azok 21. századi továbbélését bemutató konferenciára 4 megyéből érkeztek kutatók a Thúry György Múzeumba. A farsangi élményeim című fotópályázat nyertesének pedig Fuisz Gyulát választotta a zsűri.

Balogh László polgármester nyitotta meg a csütörtök délelőtti tudományos konferenciát és ezzel együtt az idei fánkfesztivált. A neves kutatók előadásából egyebek mellett az is kiderült, hogy mi volt az a kakasütés. – Ez arról szól, hogy délelőtti órákban, napközben férfiak kakasálarcban riogatták a hölgyeket, bekopogtattak házakhoz, s délután pedig volt a legényeknek egy olyan program, ami nem túl állatbarát, hogy a kakast elásták a földbe, s bekötött szemmel kellett a szemét eltalálni. S az esti bálon, aki eltalálta a kakas fejét, az volt a legények között a legelőkelőbb pozícióban – említette Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója.

Délután Prikryl József előadásával és könyvbemutatójával folytatódott a program. A résztvevők azt is megtudhatták, hogy a fánk milyen formában van jelen például az indiai, az osztrák vagy éppen az ausztrál gasztronómiában. – Minden kontinensnek, országnak – kevés kivétellel – megvan a fánkja. Ez Európába az ókori görögök és rómaiak által került be arab áramlattal – fogalmazott a mesterszakács.


A konferenciára 4 megyéből érkeztek kutatók a Thúry György Múzeumba

A gasztrokultúra után a fotóművészet került középpontba a rendezvényen. A farsangi élményeim című pályázat eredményhirdetésén – mások mellett – Berta Krisztián önkormányzati képviselő köszöntötte a résztvevőket. A versenyre több mint 100 pályamunka érkezett, végül 7 fotóst díjazott a zsűri. – Mint ahogy az már látszik is, mindenki fényképez. S, aki fényképez, az megpróbál eredményeket elérni a fotózásból. S én nagyon szívesen elbeszélgetnék azokkal a fotósokkal, hogy miként kell egy olyan fotót megcsinálni, ami kiemelkedő lehet, s odafigyeljenek rá – hangsúlyozta Zágon László zsűrielnök, fotóművész.

Az idei fánkfesztiválon ismét lesz Guinness-rekord-kísérlet. – 2013-ban a tömeges fánkkóstolással bekerültünk a magyar Guinness Rekordok Könyvébe. S ezt szeretnénk überelni. Egy időben, egy helyen, legalább öt percig, a legtöbb fánk elfogyasztásával tudnánk felülüberelni a tömeges fánkkóstolást.  Ehhez legalább 1200 embernek kell egy időben fánkot enni, kóstolni – nyilatkozta Kámánné Szép Terézia a rendezvény fő szervezője, a VOKE Kodály Zoltán Művelődési Ház igazgatója.

A nagyszabású kísérlet holnap fél 1-kor kezdődik a plázában. A belvárosban holnap délelőtt forgalomkorlátozás is lesz a fánkfesztivál egyik kísérőprogramja, a karneváli menet miatt. A résztvevők hintókkal, lovaskocsikkal és gyalog indulnak 10:30-kor a HSMK elől, ahonnan a Fő út, Erzsébet tér, Kalmár utca útvonalon érkeznek meg a fesztivál szombati helyszínére.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.